Borbély István: Jókai emlékezete - Unitárius könyvtár 1. (Kolozsvár, 1925)
4 Dr. Borbély István leg megtörtént eseményeit. A természettudósok is, meg a történetírók is kötve vannak a létező vágylétezett valósághoz. Közöttük csak minőségi különbség van. Vannak írók, akik csupán arra képesek, hogy a száraz tényeket összegyüjtsék. A természettudományban épen úgy, mint a történetírásban egyformán vannak adatgyűjtők : pontos, lelkiismeretes, megbízható, szorgalmas emberek, kik mindeh adatjukért betűszerint vállalják a felelősséget. Ezek a tudománynak napszámosai. Munkájuk nem kicsinylendő, mert nélkülük nincs tudomány. Egy dologhoz azonban : lelket önteni az általuk összehordott s nagy gonddal elrendszerezett rengeteg adathalmazba, — — nem értenek. A feldolgozás művészete nem. az ő munkájuk. Mert a feldolgozás már művészet : úgy állítani össze az adatokat, hogy azok végeredményül egy darab eleven életet adjanak, — művészet, a tudomány művészete. Az a művészet, melyről itt szó van, reális művészet. Lényege: a valóság. Nem a lehetőség;, hanem a reális, tényleges valóság. A reális művész; nem azt akarja megmutatni, hogy ilyen is lehet az élet, hanem azt, hogy valamikor tényleg ilyen is volt. A reális művészet tehát kötött művészet; kötve van az időhöz, a helyhez, a szereplők történeti jelleméhez, a megtörtént események egymásbakapcsolódásához. Van azonban a művészetnek egy másféle formája, melyben a költői műalkotó képzelet nincs semmi történeti valósághoz kötve, mert benne nem a történeti tény, hanem az eseményeknek benső lehetősége a lényeg. Az, hogy Adorján Manassé, Tímár Mihály, Kárpáthy Zoltán vagy Garamvölgyi Aladár valóban létezett-é, itt nem fontos. Lehet, hogy ha élt, nem úgy élt, mint Jókai leírta. De fontos személyükben annak az eszmének sorsa, mely bennük mint regényhősökben testet öltött. A nem
