Perczelné Kozma Flóra: Protestantizmus és unitarizmus (Székelykeresztúr, 1904)
' ' ~~ " • ” ........... ”■ ' “ ' — 10 — A protestantis urasnak ez az erőssége sokkal régibb keletű, mint maga a / Protestantismus, mert nem a protestáns egyház falainak ei'ősségében rejlik, melyeket Luther és Kálvin építettek fel, hanem magában a fundamentumban, „a mely egyszer vettetett s a mely az Úr Jézus Krisztus“. (I. Kor. III. 11.) Hiába építettek volna a reformátorok erős, szilárd kövekből falakat, ha fövenyre építettek volna, régen romba dőltek volna azok. De ők sziklára építettek és ez a mi erősségünk. Az unitarismus ékesen szóló képviselője azt mondja ugyan, hogy az ő fundamentumuk is a Jézus Krisztus, csakhogy „az előre és fölfelé törekvő ember, Jézus Krisztus“. Igen tisztelt asszonyom, ez nem elég szilárd fundamentum. Egy ember, nek a vállai, bármilyen jeles, kiváló legyen is az az ember, nem bírhatják meg azt, hogy reájuk egy Egyház fölépittessék, annál kevésbbé, ha Egyház alatt nem a szűk, emberi korlátok közé szorított, egyik vagy másik felekezetet értjük, hanem azt a láthatatlan Egyházat, melynek tagjává lehet, különbség nélkül, mindenki, bál milyen valláshoz, nemzethez, vagy társadalmi osztályhoz tartozzék is, ha elfogadja azt a fundamentumot. S bármit beszél is a ezikk Írója mozdulatlan, merev protestáns egyházról, nagyon jól tudjuk, hogy a protestáns egyház úgy, mint minden más egyház, élő lelkekből áll, a melyek mindegyikének föl kell építnie a maga üdvösségének épületét ugyanarra a fundamentumra, a melyen maga az egyház* a hívők összesége áll. Mert azt csak nem hihetjük, a mit a lómai egyház vall, hogy elég valamely földi egyházhoz (szerintük persze a rómaihoz) tartozni, hogy üdvözöljünk, ha magunknak semmiféle személyes hitünk nines is. Kern, minden egyes léleknek külön is,, szilárd fundamen'umon kell állnia, az pedig nem lehet egy magához hasonló gyarló, bűnös ember, a kinek magának is úgy kell előre és fölfelé törekednie. Az unitarismus és a Protestantismus közt tehát itt a különbség s ez pedig nem k i s különbség, mint a hogy az unitáriusok vallani szeretik, hanem óriási nagy különbség, nem egy fundamentumon fölépített két különböző épület, hanem különböző fundamentum Mert a különbség az, hogy míg mi, protestánsok, elfogadtuk azt az egyetlen fundamentumot, a melyet magának az Atya Istennek tetszett vetnie, a mely az 6 egyszülött Fia, a bnntelen, szeplőtelen, megfeszített és föltámadott Krisztus, addig az unitáriusok ezt a fundamentumot kivetették lábuk alul és építenek — váljon mire is ? Egy emberre, a ki két évezreddel ezelőtt ellenségeitől meggyőzetett, megfeszíttetett, meghalt és — föl nem támadott. Vagy talán inkább önmagukra, a maguk szabadakaratára, önnön erejükre, a melylyel (az írónő szerint) „föl tudnak emelkedni, ha elbuktak is, mert sohasem sülyedhetnek oly mélyre, hogy ezt meg ne tehessék és a melynél fogva, megbocsátható elbizakodottsággal tartják föl fejüket az Úr Isten szine előtt“. Óh, mily gyenge, ingatag, veszendő, sőt nem is létező fundamentumok 1 S minő erősség e mellett az a Krisztus, a ki örök időktől fogva volt, „a világ fundamentumának fölvettetése előtt“ (Ján. 5VIII. 24.) s a ki „tegnap és ma ugyanaz és mindörökké ugyanaz lészen3. (Zsid. XIII. 8.) Ezt a különbséget kell tehát megállapítanunk s evvel tulajdonképpen mindent meg is állapítottunk s fölösleges is volna tovább mennünk, ha nem tudnék azt, hogy ez a nagy igazság megtűri és megbirja a részletezést is, mert minden egyes részlet csak világosabbá, érthetőbbé teheti az egészet, a Jézus Krisztus istenségét. Feleljünk tehát az unitárius fejtegetés minden egyes részletére, nem tartva meg egészen az általa megállapított sorrendet, de azért előbb vagy utóbb, rátérve mindegyikre. Legelőször is szükségesnek tartom megjegyezni, hogy a ezikk Írója aligha ismeri elég jól a bibliát; talán azért is mer belőle oly keveset idézni; s mintegy ■
