Balázs Mihály (szerk.): Heltai Gáspár imádságos könyve (1570-1571) - Az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai 5. (Kolozsvár, 2006)
Bevezető tanulmány
54 Imádságos könyv megbocsáthassanak azoknak, kik ellenünk vétköztenek, miképpen te is megbocsáttál münékünk [Mt 6,12], Ne hadd elnyugodni a napnak a mü búsulásunkon, hogy helyt ne adjunk a szidalmazónak és káromlónak [Ef 4,26], Adjad Szentlelkedet, münékünk, hogy szogálhassunk tenéked tiszta hitből, mely a keresztyéni szeretetnek általa kimutassa az ő erejét és igen gyümölcses legyen minden jó cselekedetekkel.”57 Amikor tehát Heltai lelki szegénységért könyörög, ám egyben a keresztény tökéletesség eszményét is érvényben hagyja, akkor a német szöveg segítségével egy másik spiritualitást mutat fel a lengyelországi zsinatokon rendre fellépő radikálisok ellenében, akik szerint a pauper Christus követői csupán a saját kezük munkájából élő szegények lehetnek. Ám az is rendkívül fontos, hogy az imádságos könyvtől teljesen idegen a szegénység részvétel nélküli és hideg szemlélése is, hiszen egy helyütt a német eredetit jelentősen kibővítve a következőt olvashatjuk: „Meglágyítsad kegyelmes Istenem az én szüvemet, hogy keresztyéni szeretettel és kegyességgel nézhessek minden felebarátimra, kiváltképpen a nyavalyás, nyomorult szegényekre, hogy kegyesen meghajthassam füleimet a szegényeknek kérésére, és jó kedvő szüből, a te szent ajándékidből megsegíthessem azokat, minden ő szükségekben, és hogy meg ne utálhassam azokat, hogy esmét a te szent felségednek kedvében lehessek.”58 Azzal a felfogással, hogy mindenkinek kétkezi munkát kell végeznie, az említett tizenöt tétel összeállításában nyilvánvalóan meghatározó szerepet játszó Dávid Ferenc sem értett egyet, s így nem is fogalmazódott meg ez a radikális követelés, de a tézisek egyike-másika mégis mintha meg akarná őrizni a közös nyelvet a radikálisabb elvek képviselőivel legalább e szóhasználat külön szintjén. A 13. úgy fogalmaz, hogy „ha a hivatalnokoknak engedelmeskednek, nem henyélnek, hanem kezük munkájával szorgoskodnak.” Nem a hivatalviselés fennkölt voltáról beszél 57 Imádságok a hét napjaira, 117, 272—273(L3v—L4r.) 58 Imádságok a hét napjaira, 98-99, 221—222(F8r.)
