Balázs Mihály (szerk.): Heltai Gáspár imádságos könyve (1570-1571) - Az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai 5. (Kolozsvár, 2006)

Bevezető tanulmány

Bevezető tanulmány

23

nak nevezték, s Grimmelshausen a Das wunderbar liehe Vogelnest című, 1675-ben közzétett művének ajánlásában ironikusan azt kívánja, hogy úgy használják majd művét az olvasók, mint Nagy Sándor Homéroszt, a reformátusok Lobwassert, a katolikusok Kempis Tamást, az evangélikusok pedig Habermannjukat, azaz folytonosan tartsák éjjelente a párnájuk alatt.

Számunkra most a legfontosabb annak rögzítése, hogy a bizonytalan wittenbergit leszámítva 1570 előttről tudunk két nürnbergi (1567-es és 1569-es), egy egri és egy boroszlói kiadásról. Mint az alábbiakból majd kiderül, a magyar kötet töredékes volta következtében nem tudjuk megmondani, hogy Heltai melyik kiadást használta. Mindenesetre a címet az 1570 előtt megjelent német kiadások mindegyikében előszó követi, amelyben a szerző kegyelmes asszonyának, Anna Schlickin grófnőnek mond köszönetét az eddigi támogatásért. Ebben azt is olvashatjuk, hogy az evangéliumokban és Jakab apostolnál található intelmek szerint a keresztényeknek imádkozniok kell egymásért. Az Otestamentumból Illés próféta példáját felidézve beszél az ajánlás arról, hogy Isten meghallgatja az igazak imáit. Illés követése alól nem ment fel senkit, hogy ő próféta lévén nagyobb volt az átlagembereknél, hiszen ő is csak ember volt és nem angyal, s minden ember megigazultnak tekinthető és fohászkodhat Istenhez, aki megbánja bűneit. A gondolatmenet befejező részében megjelenik valamiféle, közelebbről ugyan nem meghatározott, eszkatológikus hangoltság is: Habermann arról beszél, hogy az imádkozásra különösen nagy szükség van „ezekben az utolsó veszélyes időkben.” Az imaszövegek nyelvi megformáltságát illetően a következő nyilatkozatot olvashatjuk:

„Megkülönböztetett módon törekedtem arra, hogy amennyire lehetséges, a Szentírásból merítsem szavaimat, s hogy ezek használatát honosítsam meg közöttünk, s ezeket hozzam szokásba. így aztán nem fogunk majd jobb, erősebb imaszavakat és formákat keresni és kitalálni, mint amilyenekkel a próféták, az apostolok és Isten emberei éltek.” (Ich hab mich aber