Kiss Elek (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyház Egyházi Főtanácsának 1943. évi nov. hó 21-22. napjain Kolozsváron tartott üléseiről felvett Jegyzőkönyve (Kolozsvár, 1944)
Alföldet. Általános óhajnak tettünk eleget, amikor ez év folyamán végre erdélyi papjaink is rendre-rendre megszólaltak a mikrofon előtt s az egészséges hang érce, meleg hite és szózatos magyar hazafisága új színt kölcsönzött a templomi szolgálatnak. Itt közelebbről (XII. 12.) én is be vagyok osztva szolgálattételre. Addigra — úgy hiszem — a Minerva nyomda közreadja egy csinos kötetben összes rádiós beszédeimet, melyeket (számszerint 32) 1929. február 17 óta tartottam a Koháryutcai templomban. Ez lesz az én határkövem az 50 éves mesgyén, melynél az én kedves szolgatársaim olyan kitüntető figyelemmel állítottak meg engemet s hadd állapítsam meg most utólag, hogy amikor engemet olyan meghitten ünnepeltek, tulajdonképen siaját magukat, a lelkipásztori pálya szentségét ünnepelték. A könyv nem lesz drágább, mint a tavalyi. Csak azt szeretném, hogy a kiadással járó költségeim megtérüljenek. Unitárius Irodalmi Társaságunk is — a Protestáns Napok keretében — budapesti templomunkban mutatkozott be a felszabadulás után először a fővárosi közönség s a hívek gyülekezete előtt. Nagy érdeklődést keltett Botár Imre ny. tanár afiának felolvasása: „A tolerancia a XVI. században“ címen. Ö az, akire vár az egyetemes unitárius egyház történetének a megírása. Erre vonatkozó ajánlata kezeim közt van s jó volna, hogyha azt egymás között fontolóra vennők. Az adatok gyűjtését könyvtárunkban a tavasz felé meg is kezdené... Irodalmi Társaságunk itt, helyben is több felolvasó ülést tartott s talán ismét eljön az idő, amikor sor kerülhet a vidéki vándorgyűlések tartására is. A Dávid Ferenc Egylet itt a központban sajnálatos körülmények folytán válságos helyzetbe jutott, de reméljük és elvárjuk, hogy a félreértések tisztázása után, — ami a tegnapi érvényes közgyűlésen megtörtént, — az Egylet vezetősége újból kibontja a behajtott lobogót s betölti unitárius egyháztársadalmi életünkben vállalt szent hivatását. A Nőszövetség itt a központban, mint Budapesten és a vidéken mindenütt végezte és végzi a maga nemzetmentő munkáját s az unitárius leányok munkaközössége is már előre készül a reá váró szép és hasznos feladatokra. Csak a „Kéve“ hullott 29
