Kiss Elek (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyház püspök-beiktatással egybekötött Egyházi Főtanácsának Kolozsváron 1941. évi november hó 16-17. napjain tartott évi rendes üléseiről felvett Jegyzőkönyve (Kolozsvár, 1941)

32

munka, amelynek célja a kívül állók és az érdeklődők szeretetteljes fölvilágosítása, saját híveinknek pedig öntudatos unitáriusokká való fanatizálása utján azok megtartása és szerves beillesztése az egész világra kiterjedő unitárius anyaszentegyház lelki közösségébe. A nagy Egész megkívánja, megköveteli, hogy a Részek bekapcsolódjanak az anyaszentegyháznak s a vezetésre hívatott központi kormányzásnak minden megmozdulásába. Szóval itt is érvényesül a fejnek, a szemnek, a kéznek és a lábnak allegorikus együttműködése az emberi testben, ahol a központi szervnek éltető ereje elhat a legtávolabbi ércsatornákba is, biztosítva ezáltal az egészséges lélekzetvételt, az önkéntes szabad mozgást és a vállalt munkának pontos teljesítését.

Ilyen mindenekre kiterjedő központi kormányzatra van nekünk is szükségünk, miáltal kitűzött céljainkat előbbre vihetjük, annyival is inkább, miután most már — hála Istennek — az 1000 éves magyar Állam gondviselő gyámolítása reánk is kiterjed, s nem kell — mint a letűnt 22 év alatt — örökös szélmalomharcot folytatnunk ősi autonómiánkban gyökerező jogaink védelmében.

Üjból föléled az 1848. XX.: t. cikk, amelynek első pontja Erdélyen kívül az ú. n. magyarországi részeken is biztosítja ott letelepedett híveinknek a teljes vallásszabadságot s egyenlő elbánást a viszonosság alapján a többi egyházakkal.

Erre most, a nagy átalakulás idején, feltétlen szükségünk van; mert alapjaink jórészt egy kereskedelmi vállalatnak szánt modem épületben vannak lekötve, földbirtokaink pedig áldozatul estek az idegen impérium önző célokat szolgáló s a kisebbségi sorsot alapjaiban megrendítő, mohó agrárreformjának. S ami még megmaradt, az is oda át van, túl a demarkációs vonalon.

Ily körülmények között egyelőre valószínűleg a jövő zenéje marad egy olyan természetű — „Egyetemes Fenntartási Alap“ létesítése, amely az egyházat időjártával függetlenítené akár az állami, akár a transoontinentális segélyek elfogadásától. Erre természetesen, önmagunkat kellene megadóztatnunk, még pedig önkéntesen, mert a magyar ember (s azt hiszem, a székely is úgy van vele) nem szívesen fizeti az adót, ha az úgy van ki-