Kiss Elek (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyház püspök-beiktatással egybekötött Egyházi Főtanácsának Kolozsváron 1941. évi november hó 16-17. napjain tartott évi rendes üléseiről felvett Jegyzőkönyve (Kolozsvár, 1941)

24 mond köszönetét s elnök a főtanácsi gyűlést azzal zárja be, hogy a most következő püspöki egyházi beszéd és a templomo­zást követő üdvözletek után azt a díszteremben fogják folytatni. * * % Ezt követően Józan Miklós püspök a szószékre megy s I. János 1:5 alapján: „Ez az izenet, amelyet tőle hallottunk és hirdetünk nektek, hogy az Isten világosság és nincsen őbenne semmi sötétség“ megtartja egyházi beszédét. A felemelő és emlékezetes istentisztelet után főtisztelendő püspök úr a püspöki lakásban a következő üdvözléseket fogadja: 1. Unitárius Egyház és intézményei: dr. Géléi József e. főgondnok. 2. Vallás- és közoktatásügyi minisztérium kiküldöttje: gróf Kuun István. 3. Róm. Kath. Igazgató Tanács és Teológiai Akadémia: dr. Boga Alajos. 4. A református egyház és intézményei: Vásárhelyi János püspök. 5. Lutheránus Egyházmegye: dr. Schneller Károly. 6. Tiszai Egyházkerület (lutheránus): Járosi Andor. 7. Német Evangélikus Egyház: dr. Molitorisz Károly. 8. Görögkatolikus Egyház: dr. Balibán Virgil. 9. Hadsereg: vitéz Oláh József. 10. M. kir. Ítélőtábla: dr. Vékás Lajos. 11. A vármegye: dr. Gaál Elemér. 12. Kolozsvár város: dr. Keledy Tibor. 13. Budapest székesfőváros: dr. Huszty Károly. 14. A rendőrség nevében: dr. Csutak Béla. * 15. A tűzoltóság nevében: Zsombori tűzoltóiőparancsnok. 16. Tankerületi főigazgatóság: dr. Illés Gyula. 17. A pénzügyigazgatóság: Kalith András. 18. Emke: dr. Szathmáry Lajos. 19. Erdélyi Párt: ifj. dr. Míikó Imre. 20. Erdélyi Irodalmi Társaság: Walter Gyula. 21. Magyar Újságírók Egyesülete: Végh József. 22. A szolnoki szórvány: dr. Sándor Ákos,

Next

/
Oldalképek
Tartalom