Kiss Elek (szerk.): Az Unitárius Egyházi Főtanács 1939. december 3-5. napjain Kolozsváron tartott lelkészszenteléssel egybekötött évi rendes üléseinek Jegyzőkönyve (Kolozsvár, 1940)
2. Iskolai ügyek. Egyházi Főtanács az 1938 október 3-án 15 jegyzőkönyvi szám alatt hozott határozatával a rendszeres teológiai tanszék betöltését az E. K. Tanácsra bízta úgy, hogy alkalmas időben az állás végleges betöltését a már kihirdetett pályázat alapján eszközölje. E. K. Tanács a teológiai akadémia szükségletére való tekintettel is, Dr. Fikker János kövendi lelkész, képesített vallástanár és teológiai magántanár afiát, mint egyedüli pályázót a rendszeres tanszékre megválasztott teológiai akadémiai rendes tanárnak jelentette ki azzal, hogy tanári javadalmát a kormány által részére megállapítandó és utalandó államsegély fogja képezni és rendes tanársága ezen államsegély biztosítása után fog kezdődni. A minisztériumnál egyideig fennállott nehézségek elhárultával Dr. Fikker János afia rendes tanári működését ez év március havában meg is kezdte és azóta az államtól kapja a rendes teológiai tanári fizetését. Kérjük, méltóztassék E. K. Tanács tett intézkedését jóváhagyólag tudomásul venni. A teológiai akadémia gyakorlati tanszékének tanára, Szent-Iványi Sándor afia előbb 2 havi szabadságra, azután végleg eltávozott és állásáról lemondott. Sajnálattal vettük az ifjú, tehetséges és munkás egyházi férfiú távozását; illesse őt e helyen is méltányló elismerésünk a teológiai akadémián és azelőtt lelkészi tisztségben az egyház szolgálatában végzett érdemes működéséért. Helyettesítése iránt intézkedtünk és helyettes tanárként a minisztériumhoz Benczédi Pál vallástanár afiát jelentettük be, s az ő nevére később a minisztérium a helyettes tanári államsegélyt ki is utalta. Tudomásul vettük a teológiai akadémia igazgatóságának azt a jelentését, hogy az akadémia reformját a következő E. Főtanácsra fogja előkészíteni. Tudomásul vettük, hogy a folyó tanévre teol. könyvtárosnak és családfőnek Gálfi Lőrinc, önképzőköri védnöknek Dr. Fikker János, jegyző helyettesnek pedig Benczédi Pál tanár afia választattak meg. Vizsgabizottsági tagoknak Ürmösi Károly és Benczédi Pál afiait jelöltük ki. Hozzájárultunk ifj. Sebe Ferenc lelkészjelöltnek az oxfordi teológiai akadémiára kiküldéséhez, ez azonban a háború kitörése miatt nem volt végrehajtható. Tudomásul vettük a kollégium könyvtáráról szóló évi jelentést, intézkedlünk, hogy annak olvasóhelyisége a főiskolai hallgatók részére megnyittassék. Az elemi és középiskolai igazgatóságok — 49 -4