Kiss Elek (szerk.): Az Unitárius Zsinati Főtanács 1938. október 2-4. napjaink Clju-Kolozsváron tartott püspök beiktatással és lelkészszenteléssel egybekötött évi rendes üléseinek Jegyzőkönyve (Kolozsvár, 1938)
hogy más dolguk is volna ; különösen Simon Péteren lesz úrrá az az érzés, hogy tennie kellene valamit. Hányszor tüntette ki őt a Mester szeretetével, mily gyönyörű föladatok megvalósítását bízta reá s ő a nehéz percekben nemcsak magára hagyta, hanem többször meg is tagadta. Bizonyára a közelmúlt eseményei rajzottak lelkében s a nagy feladatok elől való hálátlan, kislelkű megfutás gyötörték szivét, amidőn szorongó, lesújtó lelki fusájában, íme megszólítja őt Jézus. Hangja mintha a távolból szólna, de most is, mint mindig, telve meleg sze* retettel, amikor megkérdezi tőle: Simon, Jónának fia jobban sze* retsz«e engemet, mint a többiek ? A tanítvány lelkét megrázza a félelem és a rettegés, nem mer a jelenség szemébe nézni. Érzi, tudja, hogy sorsdöntő a kérdés és sorsdöntő lesz a felelet is. Érzi multjá* nak gyarlóságait, jövőjének felemelő nagyszerűségét, félelmetes igáját és terhét, a nyomasztóan nagy felelősséget, amellyel magát el fogja kötelezni. Gyönge, reszkető hangon válaszolja : Uram, te tudod, hogy szeretlek téged. A kérdés azonban megismétlődik s ez még jobban szivébe markol a tanítványnak. Megérzi a megismételt kérdésből feléje áradó bizalmatlanságot. Magán érzi a szereiden is átütő szigorú, vizsgáló tekintetet. A Mester nem hitte el neki feleletét, kételkedik benne. Nem csoda, hiszen van reá oka bőven. A kérdés megismétlődik harmadszor is. Simon Péter megérzi, hogy ez az utolsó, hogy nem fog többé így elhangzani soha s hogy neki most felelnie kell őszintén, szíve szerint, hogy választania kell egyszersmindenkorra, visszavonhatatlanul; választania kell egyszerű életének csöndes megelégedést hozó, nyugodt bölcsességet kitermelő foglalkozása és az apostoli munka fáradságos, küzdelmes, tövisekkel kirakott útja között. Valósággal lesújtja a harmadízben való megkérdezés, lelkének húrjai végsőkig feszülnek, testében és lelkében mégegyszer megrázkodik s a szörnyű gyötrelemben szinte zokogva hagyja el ajkait az utolsó, a sorsát megpecsételő felelet: Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy szeretlek Téged. A nehéz próba véget ért. A kocka elvettetett. A felelet meg* nyugtatja a Mestert és a tanítványt egyaránt. A párbeszéd érzelmi része lezárul s Jézus alakjának ködbevesző fantomja a tanítványnak még mindig megdermedt lelkét mintegy ráirányítja az egész jelenet — 84 —
