Kiss Elek (szerk.): Az Unitárius Zsinati Főtanács 1938. október 2-4. napjaink Clju-Kolozsváron tartott püspök beiktatással és lelkészszenteléssel egybekötött évi rendes üléseinek Jegyzőkönyve (Kolozsvár, 1938)

mulatni, amely ki akarja irtani még a vallás gondolatát is az ember* bői, nem gondolunk elszigetelt mozgalmakra, hanem arra az általános megfeledkezésre, amely nem képes számot vetni Istennel. Az emberi léleknek valami nem tapasztalt üressége kezd elterjedni, amely még az antik hitetlenség előtt is ismeretlen volt. Mert ennél a mystikus elem pótolta a lélek ürességét. Ma azonban ez már nincs meg. Vaj* jón most mi fogja pótolni a léleknek azt a megtorpanását, amely ko* runk betegsége. Talán a technikai kultúra gyors haladása, amelynek mindenesetre része van ebben a folyamatban ? !

A történelem és társadalom kutatói megállapítják, hogy olyan fordulatnál vagyunk, amelyhez hasonlót az elmúlt évszázadok nem tudnak felmutatni. Ezt a fordulópontot különböző módon ítélik meg. Némelyek azt hiszik, hogy az emberiség eljutott a fejlődés tetőfokára. A másik oldalon az ellenkezőt látják, t. i., hogy a fejlődésnek egy új, magasabb szintje felé mozog a történelem a múlt tapasztalatain meg* gazdagodva s így nagyszerű lehetőségek elején állunk.

Ez az utóbbi felfogás áll közel a valósághoz. A fejlődés tető* pontja ugyanis csak a szeretet, a béke beteljesedése lehetne, Isten akaratának megvalósulása a földön. Ezek nélkül üres és tartalmatlan minden haladás. A fejlődésnek új útjai kell, hogy megnyíljanak a jobb jövő számára. Ezek az úfak pedig Isten felé vezetnek. Befelé kell fejlődnünk a lélek irányában, hogy tudjuk ellensúlyozni a léleknek a meggyöngülését, hogy tudjuk szembeállítani az emberi gyöngeség vélt igazságaival az isteni igazságot.

A másik megfeledkezés, amely szem elől téveszti az ember mél* tóságát, Istennel való munkatársi viszonyát, az előbbinek a követkéz* ménye. Az emberek közötti különbség alapja csak az lehet, hogy miképen tükröződik Isten az emberben. Bármily nagy legyen is itt az eltérés, mindig ottmarad a közös alap, amely minden lélek lényege s minden emberi életnek közös mértéke. Ezt feledi el az ember, ami közös a sokféleségben. Semmiféle megkülönböztetés akár természeti, akár világnézeti alapon, akár hatalmon vagy bármily elméleten nyug* szik, nem fogja megteremteni a nyugalmat és az egységet, ha szem elől téveszti ezt az egyetlen kritériumot.

Élő épületkő minden ember Istennek örökkéépülő nagy femplo* mában. Mindenki a maga helyén, ott ahol van, munkatársa Istennek. Csak annyiban dolgozik magáért is, amennyiben a templomért dol— 22