Varga Béla - Antonya Mihály (szerk.): Az Unitárius Egyházi Főtanács 1935. évi december hó 15-17 napjain Clujon tartott üléseinek Jegyzőkönyve (Kolozsvár, 1935)

Második ülés

41 I. G. Dúcai főgimnázium érdemes igazgató-tanára betegség oká­ból nyugalomba vonult és hogy Lőrinczy Géza, ezen intézet ki­váló tanára mindnyájunk őszinte fájdalmára elhunyt. E. K. Tanács mély részvétét fejezte ki jegyzőkönyvileg Lőrinczy Géza tanár afia elhunyta fölött, Gálfalvi Samú afiának pedig fáradhatatlan buzgósággal végzett szolgálataiért méltányló elismerését nyilvá­nította. Elismerését fejezte ki E. K. Tanács Dr. Gál Kelementb. igazgató, felügyelő gondnok afiával szemben is azon alkalommal, hogy a cluji kollégiumunk 1568—1900 évi történetéről írt két kö­tetes munkája, mely sok részben egyházunk történetét is magá­ban foglalja, az unitárius és a magyar irodalom értékes gyara­podásaként megjelent. A cluji kollégiumnál ideiglenesen az elemi iskola igazgatóságát E. K. Tanács Patakíalvy Zsigmond tanítóra, a konviktusi gondnoki és internátusi főfelügyelői, valamint díjke­zelői tiszt ellátását Hadházy Sándor tanárra bízta. Az I. G. Dúcai főgimnáziumnál hozzájárult ahhoz, hogy a rendes tanári létszám hiányos voltára tekintettel Péterffi Gyula h. tanár az elöljáró­ságnak tagja legyen. Örömmel állapította meg E. K. Tanács a gazdasági iskolai beiratkozások szép eredményét. Az intézet 11-ik osztályában je­lenleg be van írva 34 tanuló, kik közűi 18 unitárius, az 1-ső osztályba pedig 35 növendék, akik közűi 16 unitárius; a folyó év nyarán tartott, most már 5 heti időtartamra kiterjesztett női háztartási tanfolyamon 45-ön vettek részt, közűlök 26-on unitá­riusok s a növendékek között a falusi gazdalányok is tekintélyes számban (18) voltak képviselve. A tanszemélyzetben előállott vál­tozásokról külön teszünk előterjesztést. A felekezeti elemi iskolákat illetően az E. Főtanács 53—1935 jkv. sz. meghagyására E. K. Tanács elrendelte, hogy az állami tanügyi közegek látogatása alkalmával az iskolaszéki elnököknek is jelen kell lenniök. A tanítói fizetéseknek azt a túlnyomóan nagyobb részét, amely az egyházi Közalap költségvetésében volt felvéve, havonként pontosan folyósítottuk. Miklós János tanító afiának az É. Főtanács által 33—1935 jkv. sz. alatt E. K. Ta­nácshoz utalt azon indítványára, hogy tanítói afiai pénzilletmé­­nyeiket egészen az egyházi közpénztárból vegyék fel E. K. Ta­nács megállapította, hogy ez csak akkor lesz teljesíthető, ha az egyházközségektől egyházi adó címén megfelelő összeg folyt be az egyházi pénztárba. Az indítványnak a tanítói fizetés emelé­

Next

/
Oldalképek
Tartalom