Varga Béla (szerk.): Az Unitárius Egyházi Főtanács 1933. december hó 3. - 5. napjain Cluj-Kolozsvárt tartott ülésének Jegyzőkönyve (Kolozsvár, 1933)

I. ülés

5

de nekünk kicsinyeknek, az anyagi erőben fogyatékosaknak, a demokratikus egyenlőség alapján ‘zervezetteknek, nélkülözhetetlen szükségünk van közös gondjaink és terveink kicserélésére, — egyházunk érdekeit munkáló határozatok hozatalára és intézkedések foganatosítására, — egymás erősítése re, — a kölcsönös támogatás biztosítására, — egymás munkás kezének megszorítására, s mindezek végett az évenkint tartandó főtanács alkalmábóli egybegyűlésünkre.

A jelen évi tárgysorozatunk a 2 évi anyag feldolgozását teszi jelen főtanácsunk feladatává, — s így is a nagyobbak egyik legjelentősebb ét, — az egyházi reform ügyét —, egy minél közelebbről tartandó egyházi — vagy zsinati főtanács anyagául kellett beosztanunk Jelen évi tárgyalásaink rendén E. K. Tanácsunk minden lehetőt elkövető hatalmas tevékenységéről számol be. Sajnos — aránytalanul több a végzett munka, — mint az elért eredmény Verejtékező küzdelmeink dacára elégtelen a kézzelfogható siker.

Nem dicsekedhetünk anyagi erőink többszörösífésével sem az egyetemes egyházunk, — sem annak és intézményeinek tisztviselői és alkalmazottjai szempontjából sem. A magunk áldozatkészsége és áldozatlehetősége fogyatékos, viszont az állam, — az állami köteles segítés mértékéül — törvényellenesen — csakis a hívők lélekszámát vette alapul, már pedig a Kultusztörvény 31. §-a a nyújtandó államsegélyek mennyiségét nemcsak a hívők számának az ország lélekszámúhoz viszonyított arányában, — hanem az egyház anyagi helyzetével és valóságos szükségleteivel arányosítva rendeli nyújtani.

Hangsúlyozott egyházi sérelmünk, hogy a törvény e szelleme nem hajtatott végre. Előterjesztéseink, folyamodványaink és közbenjárásaink dacára pótlólag is csak morzsanyújlásban tí szesültünk. És e sorelem oroszlánrészét épen lelkészeink és tisztviselőink szenvedik, — holott az állami konszolidálódás munkamezején épen ezeknek nyújtatik a legtömegesebb munkarész, s talán igényeltetik a legtöbb munka.

Jóllehet tudatában vagyunk annak, hogy az elismerés és hálaérzet nem a mai kor iránytűje, — s bár való az is, hogy az általános világgazdasági krízis idejét éljük, — méeis remélnünk kell, hogv jogosult, törvényes és nélkülözhetetlen igényeink az újabb kormány által méltányolva és kielégítve lesznek. Nem szűnünk meg ezeket szorgalmazni, — mert a közérdek szempontjából jelentőségteljes az a feladat, melyet országunkban egyházunk betölt, — s mert e feladat teljesítéséhez erőre van szükség, és ez erőnek megfelelőnek kell lennie arre, hogy egyházunkat és tisztviselőinket a jeleni meg nemtrtés, és nem métiánylás időszakának átélésére segítse.

Nem annyira panaszként, mint inkább tanúságtételül említem fel, hogy egyházi vezetőségünk osztályrésze a lankadatlan