Varga Béla (szerk.): A Magyar Unitárius Egyház Főtanácsának Kolozsvárt, 1930. dec. 14., 15. napjain tartott évi rendes üléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1931)

Jegyzőkönyv

46 Várady Aurél, Dr. Miké Imre, póttagoknak: Dr. Fekete Gyula, Pálfi Márton. XI. Főtanács! fegyelmi bíróságba jelöltetnek, egyhájzi részről rendes tagoknak? Katona Ferenc, Halmágyi János, József Lajos, Lőrinczy Dénes, Végli Benjámin, póttagok­nak: Ütő Béla, Székely Tihamér; világi részről rendes ta­goknak: Dr. Elekes Dénes, K. Nagy Árpád, Dr. Szent-Iványi Gábor, Dr. Abrudbányay Ede, Szentmártoni Kálmán, pót­tagoknak: Urmössy Kálmán, Már kos Albert. XII. Kollégiumi könyvtárosi állásra jelöltetik: Markos Albert. A jószágfelügyel őségi elnökségre való választást a kan­didáló bizottság függőben tartani kéri addig, amíg a jószág­­felügyelőség évi jelentése letárgyaltat!k; a székelykeresz­túri főgimnázium harmadik felügyelő gondnoki állásra a vá­lasztást elhalasztani kéri egyelőre e tanintézetnek a teg napi főtanácsi ülésen elhatározott átszervezése miatt. Előadó E. K. Tanács nevében előterjeszti, hogy miután a Főtanácsi fegyelmi bíróságnak 1930 december 31-ig megvá­lasztott tagjai közül Vas® Domokos és Gálffy Zsigmond ta­nárok lemondottak, ezen bíróságnak következő ciklusi tag­jai közül a két tanár-tag úgy választandó, hogy megbizatá­­suk már a folyó főtanács! ülés napjától kezdődjék. Dr. Várady Aurél a következő javaslatot nyújtja be: Utasítsa a Főtanács az E. K. Tanácsot, hogy az E. K. Tanács tagjai helyének betöltésére nézve, a szükséghez ké­pest, jogügyi bizottság meghallgatásával tegyen javaslatot a hivatalból és választás útján elfoglalt tagsági helyek be­töltésének lehető oly módon szabályozására, mely kizárja, hogy egy ugyanazon egyén hivatalból és választás útján is helyet foglaljon az E. K. Tanácsban. Főtanács a jelölő bizottság és E. K. Tanács előterjesztéséhez hozzájárul, a sza­vazást délután i/24 órára tűzi ki. Dr. Várad! Aurél indítványát E. K. Tanácshoz átteszi. 23. Egyházi Képviselő Tanács 2399—1930. sz. a. beter­jeszti évi jelentését a következőkben:

Next

/
Oldalképek
Tartalom