Varga Béla (szerk.): A Magyar Unitárius Egyház Főtanácsának Kolozsvárt, 1930. dec. 14., 15. napjain tartott évi rendes üléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1931)
Jegyzőkönyv
22 A magukkal vitt emlékek tovább táplálták a maguk és hitrokontársaik buzgóságát és bizalmát egy szebb jövő iránt. A felállított és megszentelt Dávid Ferenc-emlék államhatósági őrizet alatt fogja hirdetni nemcsak hitalapítónk nagy nevét, hanem azt a szent szövetséget is, mely a földön levő összes unitáriusok egységének hódító szimbóluma. Ez az esemény egyben szerencsés kezdete egyházközségi dalárdáink továbbhaladásának és nemes versenyének. Püspöki vizsgálatomon a háromszéki egyházközségek falusi híveinkből szervezett dalárdáikkal bebizonyították, hogy tudnak és akarnak is részt venni az egyház és hitélet építő munkájában. Élénken őrizem emlékemben a homoródalmási orgonaszentelés alkalmával bemutatott gyönyörű orgona- és énekkari hangversenyeket. Elismerés illeti a helybeli, vargyasi és árkosi dalárdákat részvételükért. Nagy elismerés és becsülés illeti a dalkörök tanítóit és vezetőit. Csak tovább, hadd ragadja maga után a haladó jó munka a szunnyadó erőket! Helyénvalónak látom ide jegyezni, hogy az angol és amerikai hitrokonok képviselője, Welke úr, Főtanácsunkról és a dévai ünnepélyről igen megkapó leírással számolt be a Christian Registerben. A személyi ügyek rovatán fogok elszámolni azokról a kilengésekről, melyek pár egyházközségünk néhány tagja, önkényii fellépése következtében, szokatlanul foglalkoztatták közönségünket, sőt a gondnoki értekezletet és az E. K. Tanács figyelmét és idejét is húzamosan lekötve tartották. Nem írom egészen a magánérdek rovására, mert ha az ilyesmi alig is kerülhető el, számolnunk kell azzal a beteges, kiforratlan, nálunk egészen idegen észjárással, melyet az orosz fogságból néhány emberünk magával hozott, s bár mérlegelni nem tudja, értékesítni szeretné. Most, midőn a lelkészi karban szokatlanul számos változásról fogok beszámolni, tartozom egy általános érdekű kijelentés előre bocsátásával. Bármennyire méltányolom lelkészjelöltjeinknek jövőjükért jogosult aggódását és sürgését, ragaszkodom ahhoz az elvi felfogásomhoz, hogy a szerzett és elismert érdemek előtt, meg kell hajolni az egyéni ambíciónak. Ebből az következik, hogy több év óta szolgáló lelkészeinknek készséggel nyújtok alkalmat nagyobb egyházköz-
