Varga Béla (szerk.): A Magyar Unitárius Egyház Főtanácsának a Dávid Ferenc halála 350-ik évfordulója emlékünnepélyével kapcsolatosan Kolozsvárt, 1929. november 10. 11. és 12. napjain tartott évi rendes üléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1930)
Jegyzőkönyv
értelmében való felfüggesztése, állásából való elmozdítása és kitelepítése, amennyiben arra szükség volna, az illetékes közigazgatási hatóság segélyének az 1928. ápr. 12-ki vallásügyi törvény 13. cikk második bekezdésében meghatározott módon való igénybe vételével történik. 123. §. A segély megtagadásáról úgy az egyházi, mint a közigazgatási felettes hatóságnak sürgős jelentés teendő. IX. Rendkívüli jogorvoslatok. 1. Ujrafelvétel. (Perújítás.) 124. §. Ujrafelvételnek csak jogerős határozattal (végzés és ítélet) befejezett ügyben van helye. Úgy a közvádló, mint a panaszlott csak egyszer élhetnek ujrafelvétellel. A határozat jogerőre emelkedésétől számítva 3 éven belül lehet ujrafelvétellel élni. « 125. §. Az ujrafelvételt indítványozhatják: 1. A közvádló úgy a panaszlott terhére, mint javára. 2. Panaszlott és ennek halála után fel-, vagy lemenő ágbeli rokonai és házastársa. Az ujrafelvétel az ügyben eljárt elsőfokú bíróságnál indít ványozandó. 126. A vádlott terhére ujrafelvételnek akkor van helye. 1. ha a 9. §. 2., 3. és 4. pontjában meghatározott büntetés alapjául szolgáló fegyelmi eset látszik fennforogni, vagy: 2. ha a panaszlott javára az alapperben hamis, vagy hamisított okirat volt használva, hamis tanuzás volt elkövetve, vagy hamis szakértői vélemény volt adva, amennyiben a lejártatott bűnvádi eljárás rendén megállapítást nyert és ezeknek az Ítéletre befolyásuk volt. 127. §. A panaszlott javára szolgáló ujrafelvétel alapulhat: 1. az ügy lényegére vonatkozó s az alapperben nem használt új bizonyítékokon és 2. oly tényeken, amelyeknek valótlansága az, állam büntető bírósága előtt bizonyítást nyert. 128. Az ujrafelvételi kérelem, ha nem nyugszik a 125., 126. §-ban meghatározott törvényes alapon, a fegyelmi bíróság által hivatalból visszautasítandó. A törvényes előfeltételeken nyugvó ujrafelvételi kérelem alapján zárt tanácskozásban a vizsgálat elrendelendő, vagy az ujrafelvétel megtagadandó. 129. §. Az elrendelt vizsgálat befejezése után következő el járásban az alapperbeli eljárás szabályai megfelelően alkalmazandók. 130. §. A főtárgyalás eredménye alapján a bíróság az előbbi 114