Varga Béla (szerk.): A Magyar Unitárius Egyház Főtanácsának a Dávid Ferenc halála 350-ik évfordulója emlékünnepélyével kapcsolatosan Kolozsvárt, 1929. november 10. 11. és 12. napjain tartott évi rendes üléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1930)
Jegyzőkönyv
ahhoz a fegyelmi bírósághoz, amelynek az ügy hatáskörébe tartozik és amely a panaszlottra nézve illetékes. Névtelen feljelentés alapján eljárás meg nem indítható. 44. §. Az egyházi törvények értelmében hivatalos hatáskörében eljáró minden egyes tisztviselő, vagy bizottság fegyelmi vétség terhe alatt köteles a tényállás részletes leírása mellett az illetékes fegyelmi hatóság elnökével közölni mindazokat az eseteket, amelyek fegyelmi vétség fennforgására mutatnak. 45. §. Hivatalos megkeresésre indítandó fegyelmi ügyben a panaszlott nyilatkozatának beérkezte után az iratok közlendők a közvádlóval. Hivatalos megkeresésre indítandó fegyelmi ügyben köz vádló a vádat képviselni tartozik s csak akkor ejtheti el, ha tüzetesen megokolt előterjesztésére az E. K. Tanács a vád elejtéséhez hozzájárult. Eljárást megszüntető végzés vagy felmentő Ítélet esetében közvádló nem köteles a bírósági határozat ellen jogorvoslattal élni. 46. §. A fegyelmi eljárás rendén minden hivatalos cselekményről jegyzőkönyv veendő fel. IV. FEJEZET. # Eljárás az I. fokú fegyelmi biróságoknál. I. cím. Előzetes intézkedések, bizonyítás, megszüntetés, főtárgyalás. 47. §. A panasz-beadvány alapján a fegyelmi bíróság el nőké köteles a panasztevőket megidézni, vagy az illetékes lelkész megkeresése utján meghallgatni, ha a panasz-beadványban a tényállás nincs érthetően előadva. A netán személyesen jelentkezőket is köteles meghallgatni és a személyazonosság megállapítása után a panasz tárgyi adatait a vonatkozó bizonyítékokkal együtt jegyzőkönyvbe foglalni. 48. §. A fegyelmi bíróság elnöke köteles a panaszlottat minden egyes részletre kiterjedő írásbeli nyilatkozatra felhívni, vagy jegyzőkönyvre adandó nyilatkozat céljából megidézni s a hatáskör és illetékesség szempontjából netán szükséges adatokat, nemkülönben a panaszpontokra vonatkozó összes iratszerű bizonyítékokat beszerezni. Tanukat nem hallgathat ki. 49. §. A magánpanasz esetében a panaszlott nyilatkozatának beérkezte után elnök az ügyet a közvád képviselőjének kiadja, aki tartozik a vád képviseletének átvétele iránt nyilatkozni, s átvétel esetén megfelelő indítványt tenni. Ha a közvádló a vád képviseletét nem veszi át, panaszló záros határidő kitűzése mellett a panaszlott nyilatkozatának közlésével felhívandó, hogy panaszát fenntartja-e? Közvádló, illetve magánpanaszló nyilatkozatának beér 102