Csifó Salamon - Varga Béla (szerk.): A Magyar Unitárius Egyház Főtanácsának 1928. évi november hó 18-19 napjain Kolozsvárt tartott rendes üléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1928)
Jegyzőkönyv
31 tében megüresedett főjegyzői állást a szervezeti törvény 251. §-a értelmében titkos szavazattal általános szótöbbséggel töltse be és a megválasztott főjegyző afiától az esküt vegye be. Főtanácsi bizottság az E. K. Tanács javaslatának elfogadását ajánlja. E. Főtanács, az E. K. Tanács előterjesztését, a maga részéről elfogadván, az egyházi főjegyzői állás betöltésére a titkos szavazást elrendeli s a szavazatok bevételére az Ütő Béla esperes elnöklete alatt kiküldött szavazatszedő bizottságot hívja fel. 21. A Főtisztelendő püspök úr előterjeszti évi jelentését a következőkben: Első szavaim: hála és köszönet Főtanácsunk mindenik tagjának, aki alkalmat adott nekem, hogy erőmet megpróbáljam és szolgálatomat egyházam és vallásom javára fordítsam. 1928 az Unitárius egyház történelmében első helyen a gyászos visszaemlékezés esztendeje. Az, akinek pátriárkái alakja három emberöltő alatt, mindig az egyház munkásai homlokterében tündökölt, 1928 februárja 19-én reggel sötét gyász fátyolát borította az egész egyház egére. Ferencz József püspök élete 93-ik évében az Urban csendesen elszenderült. Ennek az esztendőnek püspöki jelentését tehát nem tőle, hanem először is róla veszi a Méltóságos és Főt. Főtanács. Milyen nagy változás az 52 és fél éves püspökség alatt. Ha szorosan csak a püspöki jelentések sorozatát tekintem át, egyházunk életének az ütőere most lüktető, majd lankadó, néha csaknem elhaló. Ő, a főpásztor, azonban soha nem veszítette el bizalmát, reménységét. Ellenkezőleg: lépten, nyomon élveznie kellett a nagy lelkek áldozatának kellemesen szétáradó és elevenítő illatát. A Berde név elől ragyog, mint szimbóluma az unitárius lélek élni és éltetni akarásának. Ha Suki László átsegítette sokat szenvedett híveit a XVIII-ikból a XlX-ikbe, Augustinovits tovább lendítette az áldozó készséget. Nem tudom, milyen mérlegre kell tenni a Konczok diáksegélyét, hogy körülte sorakozhassanak azok a százak, akik a közegyházat és az egyházközséget kivánták táplálni. De eszembe jut templomaink díszes koronáiról, a pelikán és gyermekei serege, akik mind tőle, az anyától, várják és veszik a táplálékot. Az unitárius áldozok soha sem fölöslegükből, hanem életük véréből nyújtottak a közös szent oltárra. Ez a drága unitárius erény az újabb tiz esztendő alatt a létezésünk és fennmaradásunk próbaköve lett. Ha minden kisebb és nagyobb megnyilatkozást figyelembe veszünk, elmond4*
