Csifó Salamon - Varga Béla (szerk.): A Magyar Unitárius Egyházi Főtanácsának 1928. évi május hó 19-20. napjain tartott és Egyházi Főtanácsának 1928. évi november hó 18-19. napjain Kolozsvárt tartott rendes üléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1928)

5

mégsem tehettünk másként, mert az új állami cultelor törvény nem engedi a püspökválasztás alakszerűségeinek ugyanazon főtanácsban való befejezhetését, —

Megnyugvást kell találnunk abban a tudatban, hogyha a mai korban születtünk, s e kor óriási terheinek viselését osztályrészünkké juttatta a mennybeli Atya, — azt viselnünk kell;

s bíznunk kell abban, hogy ő nyújt erőt és segedelmet a terhek elvislésére is.

A püspökválasztásunk ténye meglehetős izgalmat keltett híveink tömegében. Nem csodálkozhatunk ezen. Az isteni gondviselés eleddig megkímélte a mai unitárius nemzedéket egy püspökválasztás izgalmaitól. Előttünk tehát nemcsak újdonság ez, — hanem egyházunk fejlődése egyik etapjának kapunyitója is;

más felől engedjék meg, hogy figyelmükbe ajánljam, hogy' eljárásunk mikéntjét itthon:

nemcsak a más Ilit felekezetek, — hanem az állami hatóságok is; — külföldön pedig: a közelben és távolban lakó, — a hegyeken és tengeren túli unitárius hittestvéreink is éber figyelemmel kisérik;éber figyelemmel mindenütt az egyetlen unitárius püspök választása körüli eljárásunkat.

Kérem azért a hitünkhöz és fajunkhoz méltó higgadt, komoly és megfontolt eljárást, kérem főtanácsunk tagjaitól a minden személyeskedéstől tartózkodó bírálatot és cselekvést.

Kivánok munkálkodásunkra sikert s kérem tevékenységünkre egyetlen Istenünknek segedelmét és áldását.

Ismételten is szívem egész szeretetével köszöntőm zsinati főtanácsunknak minden egyes tagját, s főtanácsi ülésünket megnyitom.

Zsinati Főtanács tagjai éber figyelemmel hallgatták a főgondnok beszédét, majd — beszéd közben — Ferencz József püspökünk elhalálozása, elvesztése feletti mélyen érzett gyásznak felállással és pár percig tartó néma csenddel adtak kifejezést.

2. Közügyigazgató Gvidó Béla esperes a következő-buzgó imával emeli lelkünket az ég úrához, Istenünkhez:

Tsten jó Atyánk! Szivünk első dobbanása, lelkünk szárnyaló gondolata munkánk kezdetén, kötelességünk teljesítésénél, elhívatásunk betöltésénél mindig a tied volt, . . . legyen tied most is. Hálaadással áldozunk, biző hittel, éltető reménységgel imádkozunk, szent tisztelettel, vallásos áhítattal magasztalunk.

Hálaadással dicsőítünk, hogy lelked isteni erejét oly sokszor töltötted ki reánk s vezéreltél nehéz küzdelmemben, bátorítottál erős megpróbáltatásainkban, megtartottál szenvedéseink között s boldogítottál hitbeli cselekedeteinkben és