Boros György (szerk.): A Magyar Unitárius Egyházi Főtanács 1927. évi november hó 6. és 7. napjain Kolozsvárt tartott ülésének Jegyzőkönyve (Kolozsvár, 1927)
Jegyzőkönyv
vonatkozó 1.320, illetőleg 2270—1927. sz. a. határozatát feloldja és utasítja E. K. Tanácsot, hogy a tanszéknek jövő évre leendő betöltése iránt a törvény ben megengedett feltételek betartása mellett a szükséges lépéseket tegye meg s az állást úgy töltse he. 29. E, K. Tanács 2845—1927. sz. a. jelenti, hogy a követk(hiíjub<*rídvány érkezett hozzá: Méltóságos és FőtisEtelendő E. K. Tanács! .V magyar Unitárius Egyház alkalmazottainak: központi tisztviselőinek, lelkészeinek teológiai és középiskolai tanárainak énekvezér-tanítói karának a f. évi Főtanácsra egybegyiilt tagjai: átérezve lelkünk mélyéből egyházunk súlyos anyagi helyzetét és áthatva attól az érzéstől, hogy cselekedetekkel kell megmutanunk az egyházunk iránt bennünk égő szere tetet és áldozatkészséget, azzal a kéréssel fordulunk E. K. Tanácshoz, méltóztassék a tanerők fizetésrendezése és az egyetemes egyházi adóról szóló jelentés, illetőleg a Közalap költségvetése tárgyalásánál a következő határozat hozatala iránt tenni előterjesztést E. Főtanácsnak: „Egyházi Főtanács az egyházi alkalmazottak nagy száma részéről az E. K. Tanács előtt tolmácsolt kívánságra kimondja, hogy: 1. az összes egyházi alkalmazottak részére az egyetemes egyházi adót egy évre 1928. dec. hó 31-ig tei’jedő hatállyal központilag rój ja ki úgy, hogy mindazok, akiknek fizetése a 4000 leüt nem éri el fizetésük félszázalékát, mindazok, akiknek fizetése 4ÖÖÖ-en felül van 25.000 leuig háromnál kevesebb százalékos egyházi adót tartoznak havonta fizetni,’ mint ahány 1000 leu van a havi fizetésükben. 25.000 L-en felüli fizetés után 25% fizetendő. Ezen egyetemes adó kirovása alapjául szolgál a fizetés utáni állami adó és nyugdíj levonása után fennmaradó fizetés. A fizetések megállapítása E. K. Tanácsra, illetve az egyes körök belső embereinek esperes afia által vezetendő gyűlésére bizatik. 2. Egyházi Főtanács utasítjaE. K. Tanácsot, hogy világi híveink progressziv adózásának előkészítését haladéktalanul vigye keresztül és annak egy évre 1928. évi december 31-ig terjedő időre való életbeléptetésére E. K. Tanácsot felhatalmazza. Az unitárius alkalmazottak értekezletéből: Mély tisztelettel: Kolozsvárt, 1927. november 4. Dr. Boros György, elnök. Kovács Kálmán, jegyző.