Boros György (szerk.): A Magyar Unitárius Egyházi Főtanács 1927. évi november hó 6. és 7. napjain Kolozsvárt tartott ülésének Jegyzőkönyve (Kolozsvár, 1927)

Jegyzőkönyv

mányzati ügyeinknek rendezése iránti érdeklődésük a tűnő idővel nem fogyatkozott meg, hanem — mint a jelenlevők hatalmas számából megállapítom — még növekedett.

fí tény különös örömmel és megnyugvással tölti el egyházunk vezetőségét, mert az, ki üléseinkén részt vesz, e tényével egyházi ügyeink iránti érdeklődését bizonyítja; az az érdeklődés pedig, mely a mai nyomasztó viszonyok között is megnyilvánul, az már az öntudatosságnak beszélő bizonyságtétek*. Ez évről-évre ismétlődő és fokozódó bizonyságtételből ma már édes megnyugvással állapíthatjuk meg, hogy öntudatos unitárizmus nemcsak létezik, de fokozatosan erősö dik is. Erős óhajunk és lankadatlan munkairányunk kell maradjon az, hogy ez öntudatosság állandóan terjedjen, s végül valamennyiünket áthasson, mert csak így leszünk elég erősek az utunkba tornyosuló akadályokkal megküzdeni, azokon győzedelmeskedni, az általános emberi közművelődés szempontjából való értékes voltunkat bebizonyítani, s a neme* hivatásé egyházunkra váró feladatokat megoldani.

Főtanácsunk érdemleges munkájának megkezdése élőit kegyeletes érzelmekkel kell megemlékeznünk elhunyt királyunkról, ki hosszas földi szenvedés után ez év július 20-án elhunyt. Alattvalói hódolattal veszünk részt az országunkat és uralkodó házunkat ért ezen nagy veszteség fájdalmában, s kérjük a jó istent, hogy adjon elhunyt királyunknak hoszszas szenvedései után csendes pihenést;

, s egyúttal mi is éltetjük a kis Mihály királyunkat, s kérjük a Mindenhatót, hogy nyújtson neki az alattvalók fájdalmát is megértő érző szivet, s oltsa bele abba az emberi méltóság egyenlőségének érzületét;

kérjük a Mindenhatót, hogy ö Felségét fenkölt gondolkozáséi lelkek vegyék körül, neveljék és tanítsák; kik a boldogságra hajló szivet és jövőbe néző tekintetet az igazság megismerésére, a szenvedések meglátásra irányítsák, s segítsenek megérlelni benne azt a tudatot, hogy az uralkodás nehéz gondját és munkáját csak az összes alattvalók boldogulása és szeretete édesítheti meg és teszi elviselhetővé.

Legutóbbi főtanácsi ülésünk óta újra változás történt országunk kormányzásában. A letűnt kormánytól bőven kaptunk Ígéretet az egyházunk és intézményeink, jogosult igényei elismerése és méltánylása tárgyában. Sajnos — ez ígéretek — ígéretek maradtak. Sem az annyi fáradozással szorgalmazott egyházi államsegélyt, sem hitvallásos iskoláink nyilvánossági jogának általános elismerését mai napig nem kaptuk meg. Mindezek, mint el nem intézett ügyek mentek át az új kormány kezelésébe. Éber figyelemmel kisérj ük sorsukat, s nem adtuk fel a reményt, hogy a jövőbe néző belátás végül is győzedelmeskedni fog az elfogultság felett, s hogy törvényes jogaink végül is érvényesülni fog