Boros György (szerk.): A Magyar Unitárius Egyházi Főtanács 1925. évi november hó 22-23.-ik napjain Kolozsvárt tartott ülésének Jegyzőkönyve (Kolozsvár, 1925)

Jegyzőkönyv

73 4. A lelkészek vezessenek munkanaplót s annak alapján az évi egyházközségi közgyűlés elé minden évben terjesszenek részletes évi jelentést. 5. Hivassák fel az egyházközségek figyelme újból a teme­tők megfelelő gondozására. 6. Szabédot a 60—1924. sz. főt. jkönyvi határozat kiegé­szítéseként messzefekvő leányegyházközségeire és az egész mezőség területére kiterjedő, nagyszámú szórványaira tekintettel, vegye fel azon egyházközségek közé, melyekben a segédlel­­készi állás szervezése kimondatott. 7. Főt. bizottság a püspöki vizsgálat céljaival megegye­­zőbbnek tartaná, az eddigitől eltérő, azon gyakorlatot, hogy az egyházközségek ügymenetének, vezetésének megvizsgálása szükebb körben : a kebli tanácsban történjék, a hívek össze­ségére nézve csak az atyai jóindulat, szeretet, vigasztalás erőit nyújtsa a püspöki látogatás. Határozat. Főtanács a maga részéről teljes méltánylását nyilvánítja dr. Boros György egyh. fő­jegyző afiának lankadatlan kitartással, ügybuzgó­­sággal és körültekintéssel, immár öt egyházkörben, végzett püspöki vizsgálataiért. Főtanács a főt. bizott­ság észrevételeit és javaslatait magáévá teszi s az E. K. Tanácsra bízza, hogy megfelelő intézkedéseit sürgősen tegye meg. < 37. E. K. Tanács 1598. és 1961. sz. a. jelenti E. Főtanács­nak, hogy Nagy Gyula kolozsvári főgimn. tanárt az egyház szol­gálatában eltöltött 34 évi és azt megelőzőleg az államnál vég­zett 10 évi tanári működése után saját kérelmére nyugalomba helyezte, nyugdíja az új nyugdíjintézeti szabályzat szerint fo­­lyósíttatott. Helyébe E. K. Tanács a kolozsvári főgimn. rendes rajzta­nárnak Tóth István okleveles rajztanár afiát nevezte ki 1925. évi szeptember 1-től kezdődőleg ideiglenes minőségben. Javasolja E. K. Tanács, hogy E. Főtanács Nagy Gyula ta­nár afia, nyugalomba helyezésének tudomásul vétele mellett > neki a hosszú időn át kiváló szakképzettséggel, buzgó, lelkiis­meretes fáradozással végzett működéséért méltányló elismerését fejezze ki, Tóth István afiát pedig a kolozsvári főgimn.-hoz rendes rajztanárnak válassza meg a rendes tanárt megillető fizetéssel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom