Boros György (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyházi Főtanács 1913. évi október hó 26-28. napjain Kolozsvárt tartott gyűlésének Jegyzőkönyve (Kolozsvár, 1913)

Jegyzőkönyv

87 Az E. K. Tanács a jelentéseket és intézkedéseket az E. Főtanács tudomására hozza. Az E. K. Tanács nem tartja szükségesnek a tanárok­nak, illetőleg theológiai tanároknak irodalmi munkásságra serkentését, mert ilyennemü munkásságukról a tanévi Érte­sítők minden évben beszámolnak s egyházi lapokból is figyelemmel lehet kisérni. Tanáraink igyekeznek az irodalom terén is kivenni a maguk részét a munkából. 3. A 3 ik pont az Egyházi és Iskolai Névtár gyakoribb kiadására vonatkozik. E. K. Tanácsunk javasolja, hogy két évenként adassák ki. A mi viszonyaink nem teszik szüksé­gessé a mindenik évi költséges kiadást. 4. A 4-ik pontra az E. K. Tanács véleménye az, hogy a konfirmáció időpontját nem lehet egységesíteni, mert a helyi viszonyokat szem előtt kell tartani. Az E. K. Tanács attól tart, hogy ahol virágvasárnapján tartják, ott a gyer­mekek és szülők foglalkozása alatt a növendékeket nem le­hetne a tanulás és a konfirmálás idejére oly rendszeresen összegyűjteni és együtt tartani, a pünköst előtti időben. Nem ajánlja az E. K. Tanács azt sem, hogy a pünköst előtti vasárnap jelöltessék meg a konfirmálás napjának. Az esküminták feldolgozására már néhai egyházi fő­jegyzőnket kérte föl az E. K. Tanács s újabban megbízta mostani főjegyző afiát. A keresztelési formula az evangéliumi szöveg szerint van megállapítva. E. K. Tanács nem ajánlja a módosítást, mert az olyan dogmai s esetleg theológiai vitatkozás szín­terévé tenné az E. Főtanácsot, amelyből több kár szár­mazna., mint haszon. Az esketési formula a polgári házasság életbelépteté­sekor módosíttatott a helyzetnek megfelelőleg. 5. Kívánatosnak tartja az E. K. Tanács is, hogy lelké­szeink a hívek szociális élete iránt mind melegebben érdek­lődjenek, valláserkölcsi, társadalmi s más irányú oktatások­ról szorgalmasan gondoskodjanak. Örömmel tapasztalja, hogy részint a Dávid Ferenc Egylet keretében, részint más címeken tartanak lelkészeink, sok helyen tanítóink s más

Next

/
Oldalképek
Tartalom