Boros György (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyházi Főtanács 1913. évi október hó 26-28. napjain Kolozsvárt tartott gyűlésének Jegyzőkönyve (Kolozsvár, 1913)
Jegyzőkönyv
58 is alól marad. »Pantheizmus«, »Deizmius«, »Übermentsch« nem népszerű beszédekben tárgyalandó foga/mak s különösen nem ily ferde, hamis világításban, mint ahogy! azl jelen beszédében láthatjuk. Saját tudásunk körét nem szabad bámult, de meg nem értett szavakért átlépni, különben a netalán meglevő önértékünket is. veszélyeztethetjük. Tartalmi és alaki értéke alapján három — »0 benne vagyunk, élünk«, »Lássátok minemü szeretetet adott nekünk az Atya, tudniillik, hogy Isten fiainak hivattassunk!« és »A keresztény szeretet Atyát lát az Istenben« jeligéjű beszéd válik ki a többi fölött. »0 benne vagyunk, élünk« jeligéjű 4. szánni beszéd írója gondolkozó fő, kinek sok értékes mély gondolata van. Beszéde e három kiemelt beszéd között első helyen áll. Tárgyát, az alapigét teljesen megértette s habár felosztása némileg erőltetett is, kidolgozásában van tartalmi és gondolati egység. Gyönyörűen mondja a befejezésben: »És ha a mostani embernek ahhoz, hogy szeretni tudjon, eddig csak az hiányzott, mert nem látta a szeretetnek típussá válását, ma láthatja már. Hiszen a krisztusi szeretet most. ebben a mai, ebben a kialakulni akaró, de még forrongó lelki hangulatban és társadalomban éli igazán virágzási idejét. Nem testesül meg ugyan az életben és látható alakban, nem jelentkezik úgy, mint festő vásznán a kívánt alak, de mint valami éltető elv, mint valami sorvasztó gond, mindig ott van a lelkekben.« Ehhez hasonló gondolatok beszédét kétségkívül értékessé teszik, de ez idézetben is nyilatkozó irály és nehézkes nyelv a beszédnek, mint népszerű prédikációnak az értékéből sokat levon. Stílusa sok helyen egészen az érthetettenségig tömör. Kifejezései, mint: »extatiküs őrjöngés«, »az ihlet szépségittas önkívülete« stb. mesterkéltek, szavai túlválogatottak. Éppen e nyelvbeli és stílusbeli nehézségek miatt a bírálat kénytelen e beszédet, tartalmi érteke mellett is, mellőzni, mert népszerű egyházi beszédnek teljességgel nem mondható.