Boros György (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyház Főtanácsának 1911. évi október hó 29-30. napjain Kolozsvárt tartott gyűléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1911)
Jegyzőkönyv
— 74 — zett ingatlanok eladását, valamint a kapcsolatosan tett intézkedéseket jóváhagyólag vegye tudomásul. A főtanácsi bizottság a szindi Jobbágy-féle birtok eladásának tudomásul vételét azzal ajánlja, hogy a birtok árából kedvező alkalommal újból birtok vásárlandó, hogy igy a kegyes alapitó emléke látható alakban őriztessék, másfelől azért is óhajtja, mert a nemzeti érdek is azt kívánja. A szindi Jobbágy András-féle birtok eladásáról szóló jelentést az E. Főtanács jóváhagyólag tudomásul veszi s fölhívja az E. K- Tanácsot, hogy adandó alkalommal az alapítványi összegből vásároljon birtokot. 40. Az E. K. Tanács 1138—1910. szám alatt a kollégiumi „Kis-mező“ játszóhely eladása ügyében a következő előterjesztést teszi: Minthogy a kolozsvári kollégium „Kis-mező“ nevű játszótere céljának minden tekintetben nem felel meg és a kollégiumi igazgatóság jelentése szerint Kolozsvár város kilátásba helyezte, hogy a város határának tagosítása rendén, főgimnáziumunknak megfelelő játszóteret fog adni, tekintettel a játszóhely körüli telkek nagymérvű értékemelkedésére, kérjük az E. Főtanácsot elvileg felhatalmazást adni az E. K Tanácsnak a „Kis-Mező“ nevű játszóhelynek, alkalom esetén eladhatására. A főtanácsi bizottság a felhalmazás megadását javasolja. Az E. Főtanács a „Kis-mező“ nevű játszóhely eladására az engedélyt megadja s az E. K. Tanácsot fölhatalmazza az eladás eszközlésére. 41. A felsőrákosi egyházközség a Gyöngyös Mihály-féle alapítványi birtok eladása, illetve a birtok ára kamatainak felhasználása ügyében 379 -1909. és 3—1910. számú E. K. Tanácsi határozatok ellen fölebbezést terjesztvén fel az E. Főtanácshoz,