Boros György: A Magyarországi Unitárius Egyház Főtanácsának 1910. évi október hó 30-31. napjain Kolozsvárt tartott gyüléséről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1910)

Jegyzőkönyv

72 — kedett, hogy az esetleg Tordán más intézetben elhelyezkedő unitárius tanulók segélyezése az 1909—10. tanévvel végkép szűnjön meg és a megszűnt gimnáziumhoz tartozott vagyon jövedelméből 1910—11. tanéviől kezdve tanévenkint 7000 kor. fordíttassék a tordaaranyoskörből származó és kolozsvári fő­gimnáziumunkban elhelyezkedő unitárius növendékek segé­lyezésére, úgy találván, hogy ez felel meg az alapok rendel­kezésének és a nemeslelkű alapítók intencióinak is leginkább; 3000 kor. utaltassák be a közalapba, mint amelyből fedez­tetnek első sorban az egyház közszükségei s igy a székely­­keresztúri gimnázium fenntartásával is egyházunkra nehezedő terhek, melyeknek nagymérvű emelkedése a gimnáziumnak új épülettel ellátásával valószínű. A keresztúri gimnázium igaz­gatósága és az egyházkörök részéről felterjesztett javaslatokat nem tartja elfogadhatóknak. Éhez képest a fölterjesztett javas­latokat azzal a javaslattal terjeszti az E. Főtanács elé, hogy azok ne fogadtassanak el, hanem hagyja helyben az E. K. Tanácsnak 567—1910. sz. a. tett előterjesztését azzal, hogy amennyiben a székelykereszturi gimnáziumban is helyezked­nek el tordaaranyosi körből származott tanulók, azok is a kolozsvári főgimnáziumban elhelyezkedőkkel megfelelő mértékű segélyezésben részesüljenek és az e tekintetben szükséges intézkedéssel bízassák meg az E. K. Tanács. Az E. K. Tanács kéri az E. Főtanácsot előterjesztett jelentésének jóváhagyó tudomásul vételére és az abban foglalt javaslatok elfogadásával meghatározni: 1. A tordai megszűnt gimnáziumhoz tartozott vagyon évi jövedelméből 1910—11. tanévtől kezdve, évenként 7000 korona a kolozsvári főgimnáziumban tanuló, aranyostordakör beli unitárius növendékek segélyezésére fordíttatik. 3000 kor. beadatik az egyház közalapjába. A vagyonnak 10.000 kor. felülhaladó jövedelme az ingatlanok kezelési szükségleteire fordíttatik s abból fedeztetik a 93—1909. főtan, jk. sz. hatá­rozattal a tordai egyházközségnek lelkészi fizetés pótlására jelenben Lőrinczy Dénes javára az Egyház pénztárából adott évi 400 kor. 2. Amennyiben a székelykereszturi gimnáziumban is he-

Next

/
Oldalképek
Tartalom