Csifó Salamon (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyház Főtanácsának 1909. évi augusztus hó 29-31. napján Kolozsvárt tartott üléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1909)

Jegyzőkönyv

szakismerettel bírnak, kiket nem személyes ellenszenv, hanem az ügy igaz szeretete vezérel. Kolozsvár, 1909. augusztus 30-án. Szentattnai Sámuel. Szentiványi István jószágigazgató kijelenti, hogy a számadási adatok és okmányok megvizsgálása nélkül nem adhat érdemleges választ Szentannai kifogásaira, hanem kéri önmaga ellen a fegyelmi vizsgálat elrendelését. Mindketten megegyeznek azonban abban, hogy az Egyh. Főtanács nevezzen ki a maga kebeléből az ügynek megvizsgálására egy bizottságot. Többen szólották az ügyhöz egyfelől felvilágosítást adva, másfelől pedig kívánva, hogy Szentannai Sámuel afia a szavakkal elmondott kifogásait foglalja Írásba. De az idő nagyon előre haladván, elnök ur Öméltósága az ülést bezárja azzal a kijelentéssel, hogy gondolkozzék mindenki az elhangzottak felett abból a czélból, hogy talál­hassuk meg a mindnyájunkat megnyugtató megoldást ez ügyben. A következő ülés idejét a mai napon d. u. 5 órára tűzi ki. NEGYEDIK ÜLÉS. Tartatott Kolozsvárt 1909. augusztus 30-án d. u. 5 órától kezdődőleg. Elnökök egyházi részről Méltóságos és Főtisztelendő Ferencz József püspök ur és Méltóságos Fekete Gábor főgondnok ur. Jelen vannak előbb jegyzett tanácsosok és képviselők. Előadó és jegyző mint előbb. Folytattatik a gazdasági ügyeknek tárgyalása. Szent­annai Sámuel afia kijelenti, hogy indítványának azt a részét, hogy jószágigazgatónak rendelkezési joga azonnal függesz­­tessék fel, visszavonja, de kívánja, hogy a számadások vizs­­gálására küldessék ki egy főlanácsi bizottság; a maga részéről ajánlja a kiküldendő bizottság elnökéül Lörinczy

Next

/
Oldalképek
Tartalom