Csifó Salamon (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyház Főtanácsának 1909. évi augusztus hó 29-31. napján Kolozsvárt tartott üléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1909)

Jegyzőkönyv

109 — Kapcsolatban tisztelettel javasoljuk egy tiszti-nyugdijalap létesítését. Jószágigazgató köteles az egyházi törvények és sza­bályok utasításai és rendelkezései szerint a gazdasági bizott­ság hatáskörét tiszteletben tartani. A jelenlegi kezelő tisz­teket köteles lévén megtartani, velők szabályaink szerint szerződést kötni és az egyház törvényei és szabályai sze­rint őket működésűkben vezetni, fegyelmezni, utasítani és mindent elkövetni a közös munkálkodás sikeressé tételében. Tisztelettel kérjük véleményes javaslatunknak elfoga­dását úgy a méltóságos és főtisztelendő E. K. Tanács, mint a méltóságos és főtisztelendő Főtanács előtt. A jószágigazgató és tisztek nyilatkozatát tisztelettel mellékeljük. a gazdasági bizottságnak Kolozsvárt, 1909. augusztus hó 4-én tartott üléséből. Alázatos szolgái: Br. Petrichevich-Horváth Kálmán, Hadliásy Sándor, elnök. jegyző. Az E. K. Tanács ezen jelentést, illetve javaslatot, tekin­tettel a házi kezelésben tartott gazdaságaink részéről az utóbbi években felmutatott sajnálatosan gyenge eredményre, melynek javulása a házi kezelés további fenntartásától nem remélhető, a maga részéről nem fogadta el és azt azzal a javaslatlal terjeszti az E. Főtanács elé, hogy: egyházunk birto­kai, jövőben, házi kezelés helyett haszonbérileg kezeltessenek. Az E. K. Tanács kéri az E. Főtanácsot, beterjesztett javaslatának elfogadására s elfogadás esetén az ezen ügy­ben szükséges további intézkedéstétellel bízassák meg az E. K. Tanács. Kapcsolatosan bejelentetik, hogy jószágigazgató amaz ajánlatát, melyet a gazdasági bizottság javaslatában biztosí­ték letevésére s egyéb tekintetekben is magára vállalt, mivel azóta reá nézve a helyzet változott, visszavonja. Felolvastatik a főtanácsi bizottságnak vonatkozó jelen­tése, illetve javaslata a következőkben:

Next

/
Oldalképek
Tartalom