Nagy Lajos (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyház Főtanácsának Kolozsvárt, 1905. évben tartott két rendbeli üléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1905)
B) A rendes Főtanácsi határozatokhoz
38 Amerikai vendégeink látogatásáról szóló jelentésemmel kapcsolatban nem tehetem, hogy nehány szóval ki ne térjek az unitáriusok és más szabadelvű vallásos gondolkozók nemzetközi Tanácsának a f. év augusztus végén Genfben tartott gyűlésére is, a melyben dr. Boros György dekán és Józan Miklós esp. afiai is egyházunk képviseletében többed magokkal részt vettek hazánkból is, E nemzetközi Tanács czélja mindnyájok előtt ismeretes, mert arról évi jelentéseimben is többször megemlékeztem. Az idei gyűlés a Tanács megalakulása óta a 3-dik volt s úgy a résztvevők, mint a felolvasások számával, valamint általában a lelkesedéssel, a melyet keltett s a különböző felekezetüek testvéries összesimulásával, a melyek között lefolyt, aligha feljül nem múlta a londoni és amsterdami gyűléseket is. Ránk nézve azonban különös jelentőségűvé teszi e gyűlést a hely, a hol tartatott. A Kálvin egykori városában, Genfben ha nem is éppen unitárius, de minden esetre unitáriusokkal közös gyűlés, evangélikus és református istentisztelet mellett unitárius istentisztelet! Ki hitte volna ezt lehetségesnek csak egy nehány évtizeddel ezelőtt is ! Ki hitte volna, hogy ha valaha egy unitárius ember Genfbe megy, ott éppen a Kálvin követői által Servet Mihálynak emelt emlék-oszlopot fog találni, a mint találtak most a gyűlésen megjelent unitáriusok, a kiknek nevében Tagart Lucy kisasszony, ez a hazánkat is többször meglátogatott fennkölt szellemű unitárius nő és Barrows Sámuel barátunk az emlék-oszlopot meg is koszoruzták! Mily fordulata ez az időknek! S mily változásokat eredményezhetnek még a vallásos gondolkozásban e nemzetközi Tanács felolvasásai, a melyeket, valamint a két előbbi gyűlésből javarészben mi is kiadtunk, ha Isten megsegít, a genfi gyűlésen tartottakat is kifogjuk adni. Valóban szerencséseknek mondhatjuk magunkat, hogy e kort megértük s több reménynyel tekinthetünk egyházunkat illetőleg a jövő elébe, mint valaha. De ez a remény csak akkor nem szégyenit meg, ha a kór intő szavát megértve, mi is híven munkálkodunk egy szebb jövőért. Minthogy e pontban foglaltakról az E. K. Tanács évi jelentéséből is részben tudomást nyerend magának a Méltóságos és Főt. egyh. Főtanács, talán nem kellett volna nekem is
