Nagy Lajos (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyház Főtanácsának 1903. évi augusztus hó 23-24-én Kolozsvárt tartott üléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1903)
Jegyzőkönyv
43 — ALAPÍTÓ-LEVÉL. Ez év márczius hó 21-én lesz 25 éve. a midőn szeretett hazánk határán túl, a német szinipályára léptem. Nem vétkes rokonszenv a kiilömben tiszteletreméltó nagy nemzet és kifejlődött művészete iránt, — még kevésbbé kicsinylése a szerényebb itthonnak, mely iránt szivem melegen dobogni a távolban sem szűnt meg soha, hanem a művészetnek, mely lelkemhez nőtt amaz olthatatlan szomja vitt e lépésre, melyet érezni, méltányolni csak az képes, ki e művész aspiráczióit ismeri. Nehéz volt az elhatározás, mert tudnom kellett, hogy némely oldalról kárhoztatást von fejemre; nehéz a kivitel, mert künn az idegenek között mint növendék jelentem meg, a kiképeztetésemre szükséges anyagi segély nélkül. S im Kolozsvár, szülővárosom lelkes közönsége megértette és méltányolta a művész vágyait, előadásaim tömeges látogatásával buzdított, bátorított a merész tervben, bőkezüleg segélyezett a kivitelben és lehetővé tette, hogy külföldre utazhattam és kiképezhettem magamat a német színi pályára, melyen egy évet tanulással, három évet Drezdában, egy évet vendégszerepléssel különböző városokban és tiz évet a müncheni kir. udvari színháznál, összesen tehát 15 évet töltöttem. Hála érzetével gondolok ma is e város műértő közönségére s jól esik kötelességtudó lelkemnek, ha tartozásaimat iránta némi részben leróhatom és ugyanez okból a Budapesten, 1884. évi február hó 24 én kelt, s Ökrös Bálint budapesti kir. közjegyzőnél letétbe helyezett végrendeletem 13-ik pontjának 2-ik s 3-ik bekezdése értelmében a kolozsvári »Mária Valéria« árvalány nevelő s tanitóintézet részére 6 ágyra egyenkint 1000 frt.-tal, összesen (6000) hatezer forinttal, s hat ágy felszerelési dija fejében összesen (180) egyszáznyolczvan forinttal a következő rendelkezés mellett alapítványt teszek, úgymint: I. Mindenekelőtt megjegyzem, hogy a mennyiben ezen alapítványokra befizetéseket már életemben teljesítettem s