Nagy Lajos (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyház Főtanácsának 1901. szeptember 22-25-én -án Kolozsvárt tartott üléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1901)
Jegyzőkönyv
45 továbbá Eédiger Géza és neje megújított alapító levele jóváhagyattak. A belső' emberi nyugdíjintézetbe hátralékos tartozások után az E. Főtanács 83— 1900 számú határozata alapján történt késedelmi kamatok szedése többféle félreértésre és magyarázatra adván okot, E. K. Tanácsunk kénytelen volt jelzett határozat végrehajtását felfüggeszteni s ez iránt a jelen Főtanács elé újabb javaslatot terjeszteni be. Sz.-keresztúri gymnasiumunk a f. évben 5000 K. államsegélyt kapott. Ez összeg legnagyobb részt a tanári fizetések fokozatai beállítására íordittatott Egyszersmind felterjesztés tétetett a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz, hogy a segélyt állandósítani s arra vonatkozólag Egyházunkat szerződésileg biztosítani méltóztassék Választ még nem kaptunk Pénzkölcsön-felvétel engedélyeztetett Iszló, Tarcsafalva, Szentháromság, Gyepes, S. Kőröspataki egyházközségeknek Véglegesen elintéztetett Péter Sándor lelkésznek a maros-szentbenedeki egyházközséggel szemben a már évek óta húzódó kepe-megosztási peres ügye. A Derzsi János-féle hagyatékhoz tartozó szentmargitai határon a tagosítás bevégeztetett; az Egyházunkat illető birtok egy részének tulajdonjoga csak mintegy 300 K költséggel tisztáztathatott, E. K. Tanács a jogtanácsos és jószágigazgató afia ilynemű eljárását jóváhagyta. Az egyházi és iskolai névtárt elkészitattük és kiadtuk. Barabás István, Biró Pál és Boór Jenőnek lelkész! oklevelek adattak ki. miután a szabályszerű szigorlati vizsgálatot kiállották. S mint kezdő lelkésznek a M. Farkas Sándor alapítvány 1900. évi kamata kiadatott Barabás Istvánnak. Egyes kisebb számadások, mint az isk. főnöki, kolozsvári kollégiumi igazgató kezelése alatt álló alapok és az 1900. évi lelkész! átalányé, a patrocziunumé