Nagy Lajos (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyház Főtanácsának 1901. szeptember 22-25-én -án Kolozsvárt tartott üléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1901)

Jegyzőkönyv

26

lentse, miszerint szándékuk, hogy e látogatásuk emlékéül papnevelő intézetünkhez egy új tanári szék felállításához adományaikkal hozzá járuljanak s ha Isten megsegíti, e szándékukat hazulról megteszik. Végül felkérésünkre mindnyájan beírták nevüket a kollégiumban, valamint a könyvtárban a látogatók számára szolgáló emlékkönyvbe.

Vendégeink részére az nap bankettet rendezvén, a kölcsönös üdvözletek és jókivánatok itt a szokott módon egymást űző pohárköszöntésekben nyertek kifejezést. Ezt a bankettet aztán angol testvéreink egy általuk rendezett estélylyel viszonozták, a melyen a társaság egy geológus tagja, Shrubsone ur a tordai hasadék formálódásáról mondotta el a maga nézeteit; többen szavaltak és énekeltek és a mi legmeglepőbb volt, egy pap, Davis ur, egy angol ének után elénekelte a mi magyar hymnusunkat. Nem kell mondanom, hogy különösen ezt mily általános taps kisérte. Az együtt töltött est után másnap, szept. 9-én a társaság a mi szerencse kivánatainktól kisérve hazájok felé útra kelt. Csak Tagart kisasszony maradt még itt egy pár napra testvérével, szept. 13-án aztán ők is elutaztak.

Talán igen hosszúra nyújtottam angol testvéreink látogatására vonatkozó jelentésemet. És mégis azt hiszem, hogy nem méltattam eléggé e nagybecsű látogatást. Mert nagybecsű az első sorban mindenesetre egyházunkra nézve. Hiszen minden egyébtől eltekintve, magában az a tény, hogy egy nagy és miveit nemzet fiai és leányai, tengeren túli hazájokból, mint hitsorsosaikat ez úttal tömegesen felkeresték, hogy irántunk való rckonszenvöknek ezzel is újabb jelét adják, nem lélekemelő-e ránk nézve, a kiket vallásunkért — mondjuk ki tisztán — sokan még most sem szívelhetnek itt édes hazánkban sem, holott negyedfél száz éves múltúnkból annyira legalább megismerhettek, hogyha templomainkon nincsenek is keresztek és azokban Krisztust isteni tisztelettel nem imádjuk is, azért minket is a kereszténység szelleme éltet s a Krisztus által hirdetett évangeliumi elveknek hódolunk, mert az O legfőbb két parancsolatját : az Isten és embertársaink iránti szeretetet igyekszünk