Nagy Lajos (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyház Főtanácsának 1900. évi október 28-30-án Kolozsvárt tartott üléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1900)
Jegyzőkönyv
Méltóságos és fó'tisztelendő Főtanács! Az 1899. évre vonatkozó összes gazdasági számadások bizottságunk által felülvizsgálva, az E. K. Tanácshoz beadva vannak; ezen számadások külön pont alatt a mélt. és főtiszt. Főtanács elé lesznek terjesztve s ott annak minden egyes ágával részletesen foglalkozhatik, ennélfogva annak számtételeit itt mellőzzük, egyedül arra a tényre szorítkozunk, hogy daczára annak a nagy gazdasági pangásnak, mely Magyarországon uralkodik, s daczára a búza s más gazdasági czikkek nagy árhanyatlásának — még eddig a házi kezelés alatti mezőgazdasági birtokaink — csekély külömbözettel az előirányzott jövedelmet administralni képesek voltak; azonban, ha ezen árhanyatlások még tovább tartanak s a gazdaságba termelt s előállított értékek készpénzbeli értékesítésére oly nyomasztó körülmények lesznek tartósabban. mint jelenleg; gazdaságunkból a legnagyobb erőmegfeszités és berendezkedés mellett sem fogjuk tudni a kívánt összeget administrálhatni. Midőn erre reá mutatunk, egyúttal jelezni kívánjuk azt, hogy ezen folyó gazdasági év valószínűleg már nem fogja tudni azon jövedelmet adni, mint a múlt év; mindazonáltal nem csüggedünk, törekedni fogunk arra, hogy a nagy árkülömbözetek daczára is a vallás közönség közpénztára, illetve az alapítványok a kellő jövedelmet megkaphassák. Bizottságunk megvizsgálta a folyó évben az Augusztinovics alapítványi uradalmat Ladamos—Alamoron, a Derzsi János alapítványi gazdaságot a pusztaszent-iniklósi tanyán; a Kovács Dénes alapítványi gazdaságot Bágy ónban ; a Berde Mózes alapítványi gazdaságot Nagybunban; a Jobbágy-téle alapítványi gazdaságot Szinden és a közalap tulajdonát tevő bányabükki gazdaságot; minden egyes gazdaságról a részletes jelentést bizottságunk a méltóságos és főtisztelendő E. K. Tanácshoz beadta, s igy az, azokban foglaltakat fel nem soroljuk, hanem útalunk azokra.