Varga Dénes: A tordai Unitárius Gimnázium története (Torda, 1907)
III. Az iskola rektorairól, tanárairól
95 — s emberek között közbenjáróvá tétetett, halottaiból az Atyától feltámasztatott, az egekben felvitetett, az istennek jobbjára ültettetett, minden fejedelemségek, méltóságok, erősségek, uralkodások feliben felmagasztaltatott és minden név felett, mely neveztetik nemcsak az életben, hanem a következendőben is, mint Szt. Pál bizonyítja. Efes. 1. 20.21. III. Hisszük, hogy ezen Szűz Máriától született ember Jézus Krisztus volt az istentől a szent Atyáknak régen igirtetett Messiás, az asszonyi állatnak magva, ki megtörte a kégyónak fejét. Gén. 3. 15., ki a Dávid ágyékából származott. Act. 2. 30., ki világ fundamentumának felvetése előtt eleve tudatott. I. Pet. 1. 20. az utolsó időben ki jelentetett, az időnek teljes voltában Gál. 4. 4. az Evangéliumnak predikállására az istentől e világra kibocsáttatott, a törvénynek alája vettetett, ki által az isten az utolsó üdőben szollott. Heb. 1. 1., ki a mü bűneinkért megholt, és minket bűnös embereket a törvénynek átkától és az ördögtől megszabadított, szent vérével bűneinkből megmosogatott, az idvességnek utában állított és ő lett minékünk istentől szentség, igazság és váltság. 1. Kor. 1. 30. IV. Hisszük és valljuk, hogy jóllehet ezen ember Jézus Krisztus szabad akaratja szerint életét minnyájunkért letette, azt mindazáltal fel is vette az Atyának parancsolatjából. Jan. 10. 18. Mert az Atya isten őtet harmadnapon halottaiból feltámasztotta és mint fiát megdicsőitette, mint megteczik Gál. 1.1. Efes. 1. 17. 20. Act. 2, 32. Cap. 3. 15. Hogy pedig a Krisztus maga támasztotta volna fel magát, a szent irás sehol nem tanítja, a józan elmélkedés azzal ellenkezik. Mivel pedig ez ember Jézus Krisztus az ő szent Attyának minden parantsolatját megcselekedte, kedvét bétöltette, akaratját az Atya akaratja alá vetette Mat. 26. 39., mindenekben az ő szent Attjával egyet értett, és ugyan egy volt Ján. 10. 30., magát megalázta, mikor istennek formájában volt és istenhez hasonló, magát megüresitette, szolgai formát vett fel, engedelmes lett az istennek mind halálig; sőt a keresztnek haláláig. Fii. 2. 6. 7.