Péter Lajos (szerk.): A székelykeresztúri unitárius báró Orbán Balázs gimnázium 150 éves emlékünnepe. 150 év emléke. Az 1943. június 5-iki véndiáktalálkozó és a június 6-iki emlékünnep alkalmával elmondott beszédek, költemények és elbeszélések (Kolozsvár, 1944)
I. Véndiákestély
Az ifjúság üdvözlete. Elmondotta: Nagy Samu VIII. o. Főtisztelendő Méltóságos Püspök Űr! Kedves Véndiákok! Egy fecskepár fészkelt házunk eresze alatt. Sokszor figyeltem őket, mikor vándorútra indultak. Elnéztem, amikor ide-oda röpködve búcsúztak a tájtól, aztán egy reggel már nem lehetett látni őket, üres volt a fészek s a fecskék... elröpültek hosszú vándorútra. Évek hosszú, hosszú sora alatt ugyanígy hagyta el az intézetet diákjainak hol kisebb, hol nagyobb tömege. Ugyanígy röppentek ki a fészekből, az Alma Materből, évről-évre, könnyes szemmel, de Istenben bízó reményteljes szívvel. Ezek a diákok is vándorútra indultak. Egy élet állt előttük s egy élet hosszú, poros vándorútját kellett végig ballagniok. Aztán ... tavasz következett... szökkenő rügyekkel, virágos fákkal, csilingelő madárkacagással és egy nap megint visszatértek a fecskék, egy nap . . . megint vidáman, kacagva röpködtek a kék égbolt alatt. Visszatértek a fecskék pihenni, erőt gyűjteni, hogy aztán újból nekiinduljanak a távolságnak, a végtelen útnak. Székelykeresztúr öreg kollégiuma fölött teltek az esztendők, s egy nap itt is beköszöntött a tavasz. Az öreg intézetbe visszatért a sok év előtt kiröppent diáksereg. Visszatértek a véndiákok és az öreg Alma Mater a régi szeretettel szorítja keblére őket. Most az intézet legifjabb nemzedéke köszönti a véndiákokat. Szeretettel üdvözlünk, de nem járunk táncot, s nem kiáltunk égbe zengő evőét. Halkan, csendben, de annál nagyobb szeretettel fogadunk! Az ország határain ágyúk dörögnek, gránátok robbannak és a magyar honvéd halálos rohammal szorítja Ázsia felé a bolsevizmus fenyegető rémét. Nézz a határokra, ott erős karra van szükség. Nézz szerte az országban, itthon áldozatos munkára van szükség. Nekünk, a magyar ifjúságnak ebből első helyen kell kivennünk részünket. Az időkhöz illő komolysággal, a munka jegyében fogadunk, termésünk, tudásunk legjavát adjuk, legszebbjét mutatjuk be. Nézzétek véndiákok! Mennyire kiraktuk pelyhekkel a fészket, otthonossá, barátságossá, meleggé tettük, hogy hazánkat szolgáljuk, de nem utolsó
