Sándor János: A székelykeresztúri unitáriius gymnasium történelme (Székelyudvarhely, 1896)
VI. Alapítványok, adományok
180 lyói 6 osztályú gymnasiumot s onnan Kolozsvárra ment át tanulását folytatni, de fundatiot nem kapván megkésése miatt, pártfogója, Andrási Rafael gvardján, udvari szolgálatot szerzett neki Buzás-Bocsárdon, hol számtartóskodott. Innen Szász-Szt-Ivánba tétetett által, a hol 1816. február 16-án nőül vette Koncz Juliánnát s mint nős ment egy-két év múlva Bethlen-Szt-Miklósra gazdatisztnek, a gróf Bethlen Imre udvarába. E birtokot 1829-ben haszonbérbe vette ki s 12 év alatt annyira megmódosodott, hogy 1841-ben, mint önálló birtokos, megtelepedett Gogán-Várallyán. Nője, Koncz Juliánná, született volt 1796-ban Almakeréken, szept. 7-én. Megkereszteltetett N.-Solymoson.1 57 évig éltek együtt s 1867-ben megülték aranylakadalmukat. Gyermekük nem lévén, két rokon leányt neveltek fel, mint fogadott leányukat, az egyik Koncz Róza, Gál Józsefné; a másik Koncz Károlina, Pásztani Daniel Lőrinczné. Mártonffy Gergely meghalt 1874-ben 83 éves korában, nője pedig 1877-ben, 81 éves korában. ® Halála előtt, u. m. 1873. okt. 10-én a keresztúri j gymnasiumot érdeklőleg a következő „alapítványozási fj okirat“-ot állította ki Koncz Juliánná : m „Nevem alább irt Koncz Juliánná, özv. Mártonffy Gergelyné, Istenes lélekkel és teljes megnyugvással teszem azon intézkedésemet, miszerint az unitárius vallásközönség székely-keresztúri tanodájában tanuló bizonyos növendékek segélyezésére „Mártonffy- Koncz“ névén teszem a következő alapítványomat: 1. Halálom után, legtovább egy év alatt, köteles Gogán-Váralyi birtokos Gál József jogutódom, 3000, azaz : háromezer osztrák forintot, erdélyi úrbéri papírosakban, illetőleg kötelezvényekben, béfizetni az unitárius vallásközönség kolozsvári közpénztárába végrehajtás terhe alatt, hogy az ott kezeltessék ogy perczent kezelési költség levonásával s arról az E. Főtanácsnak külön számadást mutasson bé évenként a pénztárnok. 1 Atyja: Koncz Pál, anyja: Máté Juliánná. Atyja udvari tiszt volt a gróf Bethlen Ádárn udvarában-