Sándor János: A székelykeresztúri unitáriius gymnasium történelme (Székelyudvarhely, 1896)
VI. Alapítványok, adományok
177 Gyergyai Zsuzsánna. Tanulmányait a kolozsvári unitárius főgymnasiumban végezte, a jogot pedig a reformátusoknál hallgatta. Rajongó hazafi érzelmű volt egész életében; hazaszeretete néha tulságokba ragadta s e miatt az 50-es években Urbán cs. kir. ezredes és kolozsvárkerületi főnök elzáratta volt. Meghalt 1857-ben julius 13-án; eltemettetett a kolozsvári köztemetőbe. Sírját az E. K. Tanács által emeltetett egyszerű sírkő jelzi. Végrendeletében vagyonát az unitárius vallásközönségnek hagyta és pedig azzal a kikötéssel, hogy annak jövédelméből évenként 84 frt adassék gazdaszszonyának, Karr Jánosnénak s ennek halála után, ez a 84 frt, évenként küldessék bé a sz.-keresztúri gymn.hoz, két jó tanuló jutalmazására, segélyezésére. A végrendeletet, melynek voltak forma hibái, anyja, a ki első férjétől való elválása után, ügyvéd Csehi Sándorhoz ment férjhez, megtámadta. De Fejér Márton ügyvéd, a kit az E. K. T. a hagyaték rendezésével bízott meg, ajánlotta a békés kiegyenlítést; a mi meg is történt azzal a feltétellel, hogy a hagyatékhoz tartozó ingók és ingatlanok adassanak el s az azt terhelő adósságok a begyült pénzből kifizetetvén, a megmaradt összegnek fele adattassék Csehi Sándornénak. Ez ajánlat keresztülvítetvén, a vallásközönségnek jutott mintegy 2800 frt. Ennek kamatjából kapta aztán a gazdasszony évenként a 84 frtot. A gazdasszony halála után, az 1866. jul. 1-én tartott E. Főtanács 97, sz. a. meghatározza: hogy a 84 frt, f. évi szept. 1-től adassék ki a közpénztárból keresztúri két legjobb tanuló deáknak, egyik-egyik ebből 42 frtot kapván évenként. Azonban, minthogy az érdekelt végrendelettel nem ellenkezik, a jutalmazott s ez által egyszersmind kitüntetett két deáktól megkívánja az E. Főtanács, sőt kötelességökké teszi, hogy nevezett gymnasiumban a 2-ik és 3-ik elemi osztályokat tanít