Sándor János: A székelykeresztúri unitáriius gymnasium történelme (Székelyudvarhely, 1896)
IV. Tanári, tanítói személyzet és tanárképzés
140 A gymnasiumi téendőken kívül, a hittan és erkölcstan tanítására alkalmaztatott, 1874. nov. 1-én, a sz.-kcresztúri m. kir. állami tanítóképezdénél; továbbá: a sz.keresztúri alsófokú ipariskola tanára és igazgatója 1885 óta. A „Keresztény Magvetődben megjelent tőle : a) „A vallás az emberiség különböző korszakaiban“ czimü czikk X. k. 227—237. lap. b) „Beszéd özv. Koronka Józsefné sírjánál.“ XVII. k. 368—369. lap. 12. Barabás József. Született Kolozsváron 1853. május 8-án. Atyja: Barabás József, anyja: Binecz Borbára. Elemi és középiskolai tanulását a kolozsvári unitárius főgymnasiumban végezte és pedig 1865/6—1872/3. isk. években. 1873 őszén a selmeczi m. kir. erdész-akadémia növendéke lett. Itt két évet rendesen bevégezvén s a közoktatásügyi m. kir. miniszter úr által ezek egyetemi évekké bészámítatván, 1875-ben beiratkozott a kolozsvári m. kir. tud. egyetem tanárképzőjébe, a természetrajzi szakcsoportba. Az alapvizsgát 1877, a szakvizsgát 1880-ban tette le, a vegytan- és természetrajzból. A tanárképzőben nyert bizonyítványa alapján, 1877- ben, a székely-keresztúri gymnasiumhoz segédtanárrá s 1880-ban pedig rendes tanárrá választatott. E minőségében a gymnasium terménytárát rendezte. A gymnasiumon kívüli működése. 1884-ben az „Udvarhelymegyei házi ipar-egylet“ titkár-pénztárnoka lett. Ez egylet egyik alkotásában, t. i. a székelykeresztúri szövő iskola felállításában résztvett s ez iskolának igazgatója lett 1884-ben. Továbbá: a ,,Sz.-keresztúri nőegylet“ pénztárnoka 1883 óta; és a „Székely-keresztúrköri önsegélyző népbank“ igazgatója 1895 óta. 13. Péter fi Lajos. Született Udvarhelymegyében, Kobátfalván, 1859-ben. A sz.-keresztúri gymn. növendéke lett 1870/71-ik isk. év elején, s ezt végezte 1876/7 isk. év végén; ekkor a kolozsvári főgymnasiumba ment át, ahol érettségit tett 1880. jun. 29-én. A kolozsvári „Fe-