Sándor János: A székelykeresztúri unitáriius gymnasium történelme (Székelyudvarhely, 1896)

IV. Tanári, tanítói személyzet és tanárképzés

137 római régiséget az V-ik oszt.-ban ; magyar nyelvet a III-ikban és földrajzot a IV-ik oszt.-ban. 1870. szept. 1-én a köztanítóságról lemondott s még az nap béállott Gróf Haller József-hez, Sz.-Ke­resztáron, házi tanítónak, Béla1 nevű fia mellé, a kit különben, a megelőző iskolai évben is tanított. Nem lévén az E. felsőbbség által tanárságra kisze­melt egyén, ő maga ajánlotta fel magát s az 1871-iki E. Főtanácstól félsegélyt, 500 frtot kért, hogy külföldre mehessen, magáéból fedezvén az 500 frton felül még szükséges mennyiséget. Kriza János püspök, s Mikó Lőrincz tanár és pénztárnok pártolása következtében, a kért 500 frt megszavaztatott. így indult a tanári pályára, a melyre ez ideig sehasem is gondolt, sem a figyelmét senki fel nem hívta. 1871. őszén, élete 30-ik évében, Schweicba, a Zü­richi egyetemre ment az első semesterre, a másodikra pedig, 1872. tavaszán, a Müncheni egyetemre. Mindkét helyen főképpen a természettudományokat és mennyi­ség- s neveléstant tanulmányozta. Sándor János után senkit sem küldött az egyház külföldre, hogy tanárrá képezze, miután a Budapesti és Kolozsvári egyetemen tanárképzők létesültek s így a régi gyakorlat vele vég­ződvén be, őt mondhatni az utolsónak, a ki azt a kort bezárta, annyival is inkább, mert Pálfi Károly és Derzsi Károly kiküldése egy évvel korábban volt az E. Fő­tanács által elhatározva. 1872. szept. 1-én tartott E. Főtanács 16. sz. a. a székely-keresztúri gymnasiumhoz választotta meg rendes tanárnak. 1877. évi E. Főtanács pedig igazgatónak s e minőségben van ma is, t. i. 1895-ben. 8552—-1888. mi­­niszt. sz. a. a tanári vizsga alól felmentetvén, a meny­­nyiség- és természettanra nézve rendes tanárnak elis­mertetett. 1 Ez most a Heidelbergi egyetemen magán tanár.

Next

/
Oldalképek
Tartalom