Gál Kelemen - Benczédi Gergely - Gaal György: Fejezetek a Kolozsvári Unitárius Kollégium történetéből. A kollégium alapításának 450. évfordulójára (Kolozsvár, 2007)

Gaál György: Az Unitárius Kollégium a XX. században - II. Főgimnázium

FEJEZETEK A KOLOZSVÁRI UNITÁRIUS KOLLÉGIUM TÖRTÉNETÉBŐL 247 tizede volt. Pap Samu, Gálffy Mózes és Balázs József tanárok voltak az őrs-oktatók. A heti 2-3 oktatási órát az órarendbe iktatták. A tananyag főbb fejezetei: test­nevelés és egészségápolás, levente szolgálati szabályok, nemzeti alapműveltség, közhasznú ismeretek, lőkiképzés, légvédelmi ismeretek. A gyakorlatokat az ud­varon, illetve a lőpályán tartották. A tanév végén le kellett tenni az újonc-próbát. 1942- ben Bodor András lett az iskola leventeparancsnoka, a helyettese Lőrinczy. 1943- ban már honvéd-próbát tesz 18 levente. A mozgalmat 1945-ben betiltják. 1945-ben több új mozgalom indul be, a kollégium is kénytelen ezeknek helyt adni. Elrendelik, hogy iskolaszövetkezetei kell alapítani, Márton Sámuel ta­nárt bízzák meg ennek létrehozásával. Megindul a „Haladó lfjúság"-mozgalom: elvileg pártsemleges, a munkás, paraszt és tanuló ifjakat tömöríti. A diákok 95 %-a beiratkozik, iskolai vezetőnek Bakk András Vll.-est választják meg. Minden osztályban felelőst és háromtagú fegyelmi bizottságot választanak. Az iskolai ta­nárfelelős Péterfy István lesz. Ő, valamint Bodor igazgató és Borsainé megbízott tanár szorgalmasan eljárnak a tanfolyamra, de a felsős diákok idegenkednek a mozgalmi munkától. Beindul a pionírmozgalom is. 1945. március 18-23. között a kisebb osztályok 2-2 diákja vesz részt a kiképző tanfolyamon, majd a megtartott első avatáson Bodor András igazgató intéz buzdító beszédet az iskola első pionír­jaihoz. Szovjet mintára 1945-től elindítják a faliújság-szerkesztést, minden osztály­ban, és az iskola előcsarnokában is működik faliújság. A megjelenő cikkek, versek, humoros írások és rajzok a diákok gondolatvilágát tükrözik, néha a tanárokról is véleményt mondanak. Az eddigi „tanáruralom" ellen irányul az osztálybizalmi-választás. Előírják, hogy minden osztály két tanulót válasszon az ügyes-bajos dolgok intézésére, akik tartsák a kapcsolatot a tanári karral, s munkájukkal hozzájáruljanak a diák-tanár közti távolság, a tekintély-elvű nevelés felszámolásához. Az 1945/46-os tanévben már miniszteri rendelet hattagú osztálytanácsok alakítását és külön elnök válasz­tását írja elő. A bizalmik továbbra is működnek, hetente egyszer fogadja őket az igazgató irodájában, s megtárgyalják a felmerülő nehézségeket, konfliktusos helyzeteket. így az iskola vezetése közvetlen kapcsolatba kerül a diáksággal... - írja az Értesítő. . DÍJAK, ALAPOK, ALAPÍTVÁNYOK, ’ 1 ^ JUTALMAK, VÉN DIÁK-TALÁLKOZÓK A századforduló előtt a tanintézeteknek gyakran még a működtetési költség fedezésére is alig volt pénzük.Természetes, hogy bizonyos díjakat szedtek a diákoktól. Általában a saját felekezetűk fiataljaitól kisebb díjat követeltek, a többi felekezetűtől valamivel nagyobbat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom