Gál Kelemen - Benczédi Gergely - Gaal György: Fejezetek a Kolozsvári Unitárius Kollégium történetéből. A kollégium alapításának 450. évfordulójára (Kolozsvár, 2007)

Gaál György: Az Unitárius Kollégium a XX. században - II. Főgimnázium

244 AZ UNITÁRIUS KOLLÉGIUM A XX. SZÁZADBAN (GAAL GYÖRGY) A Felső Osztályúak Ifjúsági Olvasó Egylete az 1896-os átszervezéskor vált ki az addigi Ifjúsági Olvasó és Önképző Egyletből. Eleinte neve csak Ifjúsági Olvasó Egylet volt, s ugyanaz a tanár irányította, mint az önképzőt. Vagyis az önképző könyvtárát önállósították. A tanár és a könyvtáros diák hetente kiadási órát tartott, amikor a fiatalok kikölcsönözhettek tanulmányaikhoz szükséges műveket, szóra­koztató olvasmányokat. Akárcsak az önképzőnek, ennek is a VI—Vlll.-os tanulók és eleinte a papnövendékek voltak tagjai. Vagy tíz-tizenkét lapot, folyóiratot járat­tak, ezek egy része a szerkesztőségek ajándékaként érkezett, több tanár is rend­szeresen beadta az elolvasott folyóirat-számokat. Az értesítők évről évre közük a felelős tanárok és a diákkönyvtárosok nevét, az állomány gyarapodását, eleinte még a címjegyzéket is. Felelős tanárok: 1900/901: Márkos Albert; 1901-1904: Kiss Ernő; 1904-1910: Kovács Kálmán; 1910-1915: Barabás Ábel; 1915-1918: Kovács Kálmán; 1918/19: Pálffi Márton, Borbély István; 1919-1926: Borbély István; 1937- 1943: Hadházy Sándor; 1943/44: Pál András; 1944/45: Létay Lajos; 1945-1948: Pál András. A diákkönyvtárosok közt volt Müller (Merész) Gyula, Gálffy Zsigmond, Kiss Elek, Fülöp Zoltán, Tóth István, Szabó Dezső. A könyvtár állománya 1913/14-ben 1031 mű volt 1391 kötetben. Tanévenként 400-500 kötetet kölcsönöztek ki. Az első világháború előtt az ajándékozás és vásárlás útján való gyarapodás évi száz kötet körül mozgott. A háború alatt a könyvtár az új kollégiumépületben maradt, míg a tanítás a régi épületben folyt. Úgyhogy a könyvtárt alig használták. A hábo­rú végén feltörték, és számos kötetet elloptak. Az 1920-as leltározáskor már csak 795 művet számláltak 1079 kötetben. Ezután a gyarapodás nagyon bizonytalan, van év, hogy csak 2-3 művet szereznek be, de főleg állami adományozás útján számos román könyvet iktatnak az állományba. A köteteket 1937/38-ban román, 1941-ben magyar, majd 1945-ben és 1948-ban is megadott szempontok szerint szelektálni kell. 1942/43-ban az állomány 2046 darabot tett ki. 1945/46-ban 18 kötetnyi a gyarapodás, a 2293 kötetes állományból 475 kötet román nyelvű volt. Az Alosztályúak Olvasó Egylete 1871-ben létesült a lll-V. gimnazisták részvé­telével. Eleinte önképzőkörként tevékenykedtek egy köztanító teológus felügye­lete alatt.Tagdíjat fizettek, szavalóversenyeket rendeztek, felolvasásokat tartottak. (Gál Kelemen: I. m. II. 170.) Pár évig Hajnal címmel kézírásos diáklapot is összeál­lítottak. A századfordulón már tanár felügyeletével és két diákkönyvtárossal mű­ködtek, az l-V. osztályosok számítottak tagnak. Felelős tanárok: 1901-1903: De­meter Dezső; 1903/904: Barabás Ábel; 1904/905: Major Sándor; 1905-1911: Uzoni Imre; 1911-1914: Borbély István; 1914-1917: Vári Albert; 1917/18: Pálffi Márton; 1918-1924: Márkos Albert; 1924-1929: Kiss Ernő; 1937-1941: Ferenczi Sándor; 1941/42: Gálffy Mózes, Bodor András; 1942-1944: Bodor András; 1944-1948: Izsák Vilmos. A könyvtár állománya 1913/14-ben 1239 mű volt 1290 kötetben. Főleg ifjúsági könyveket vásároltak, de adományozás nyomán más műveket is az állo­mányba iktattak. Néha felsőbb osztályosok is innen kölcsönöztek ki könyveket, itt is hetente tartottak kiadási órát. A két világháború között megszaporodott a

Next

/
Oldalképek
Tartalom