Gál Kelemen - Benczédi Gergely - Gaal György: Fejezetek a Kolozsvári Unitárius Kollégium történetéből. A kollégium alapításának 450. évfordulójára (Kolozsvár, 2007)
Gaál György: Az Unitárius Kollégium a XX. században - II. Főgimnázium
2M AZ UNITÁRIUS KOLLÉGIUM A XX. SZÁZADBAN (GAAL GYÖRGY) ő a kollégium igazgatója. írt néhány tanulmányt, megemlékezést, útibeszámolót, sajtó alá rendezte, apósa, Kriza János költeményeit. Ő is azok közé tartozott, akiknek még 1888-ban vizsga nélkül adtak állami diplomát. Utolsóként hagyta el az iskolai katedrát a XIX. század tanári karából.53 Utódlása nem okozott nagy gondot, éppen három tanárjelölt is számításba jöhetett: Kelemen Lajos, Szentmártoni Kálmán, Pap Domokos. [Gyallay-]Pap Domokos már 1902-től, Szentmártoni 1904-től tanított óraadóként, de inkább földrajzot. 1905-ben Kelemen Lajos és Szentmártoni közt osztják el a történelemórákat. De ahogy Kelemen (1877-1963) megszerzi történelem-földrajz szakos tanári oklevelét 1908-ban, rendes tanárrá választják. Szentmártoni Székelykeresztúrra, Pap Domokos Tordára kerül. Kelemen Lajos mint egyházi levéltáros, generációk nevelője is maradandó nyomot hagyott maga után a kollégiumban. 1918-ban mégis inkább a múzeumi levéltárosság mellett döntött, s ott nőtte ki magát. Corvin-lánccal kitüntetett tudós, akadémikus, az egyház főgondnoka lett.541911/12-ben Kelement betegsége alatt Létay Balázs (1888-1914) történelem-latin szakos helyettesítette. A szépreményű fiatal régész az első világháború elején halt hősi halált.55 Az első világháborúból 1918-ban hazatérő Pap Domokos (1880-1970) történelem-latin szakos tordai tanárt állítják Kelemen Lajos helyére. 1920-ban megválasztott tanárnak ismeri el az egyházi Főtanács. A tanítás mellett különösen mint szépíró és szerkesztő vált ismertté. Egyházának is nagy szüksége volt 1920 körül rá a szervezkedésben. Az újjáalakuló Dávid Ferenc Egylet főtitkárául és lapja, az Unitárius Közlöny szerkesztőjéül (1921-1928) választják. Egymás után jelennek meg Gyallay Domokos névvel jegyzett széppróza-kötetei, a Vaskenyéren című regénye igazi siker.56 1927 őszén lemond tanári állásáról. Ekkor már a tanszék betöltése nehézségekbe ütközik. Átmenetileg két református tanár, Gönczi Lajos és Sándor Ferenc tölti be a tanszéket (1928-1930), 1930-tól a püspöki titkárságból szabaduló Kovács Kálmán tartja az órákat. Közben kinevelődik az újabb generációt képviselő Hadházy Sándor (1894-1975). Történelem-földrajz és latin-görög szakosként 1932-től tanít földrajzot valamint történelmet a kollégiumban57. 1940-ben rendes tanárrá választják, de már a földrajz tanszékre, mert 1935 szeptemberében - saját kérésére - Szentmártoni Kálmán (1879-1968) székelykeresztúri történelem-földrajz szakos gimnáziumigazgatót áthelyezik a kolozsvári kollégium történelmi tanszékére. Itt 53 Anyakönyvi!-19:, Gál Kelemen: Kovács János. Értesítő 1904-905.3-27.; Gaal György: A kolozsvári egyetem unitárius tanárai. I. h. 136-153. 54 Kelemen Lajos. Értesítő 1917-18.5-7.; Emlékkönyv Kelemen Lajos születésének nyolcvanadik évfordulójára. B u ka rest—Ko I ozsvá r, 1957.; Szabói Attila: Kelemen Lajos élete és munkássága. In: Kelemen Lajos: Művészettörténeti tanulmányok. Bukarest, 1977. 7-31. 55 Vincze Zoltán: Létay Balázs - derékba tört régészpályája. Keresztény Magvető, 110. évf. 1. sz. 2004.35-58. 56 Gaal György: Gyallay Domokos, a néptanító regényíró. In: Gyallay Domokos: Vaskenyéren és tizenkét elbeszélés. Bukarest, 1996. 5-51. és Gaal György: Múzsák és erények jegyében 382-422. Hadházy Sándor: A több, mint 400 éves múlt haladó öröksége kötelez. [Életrajzi jegyzettel] Fiatal Szívvel 10. sz. (1972/73). 32- 35. 57