Gál Kelemen - Benczédi Gergely - Gaal György: Fejezetek a Kolozsvári Unitárius Kollégium történetéből. A kollégium alapításának 450. évfordulójára (Kolozsvár, 2007)

Gaál György: Az Unitárius Kollégium a XX. században - II. Főgimnázium

FEJEZETEK A KOLOZSVÁRI UNITÁRIUS KOLLÉGIUM TÖRTÉNETÉBŐL 209 önképzőkör védnöke, 1943 januárjától rendes tanár. 1945 júliusában bölcsészeti doktorátust szerez. 1946 őszétől a Bolyai Egyetemen is tanít. Több tanulmányt írt. Mellette még 1940 és 1942 között óraadóként, majd 1944-től rendes tanár­ként tanít Létay Lajos (1920—). A kollégium abszolvense 1939-ben, 1944-ben a ko­lozsvári egyetemen szerez magyar-olasz szakos diplomát. 1949-től mint költő és szerkesztő válik ismertté. Ugyancsak 1940/41-ben óraadóként tanít Gálffy Mózes (1915-1988) magyar szakos, aztán az Erdélyi Tudományos Intézetben dolgozik. Miután visszatér a hadifogságból, 1946/47-ben még egy évig óraadó. Ezután a Bolyai Egyetem magyar nyelvészeti tanszékén kap besorolást, s jeles tudós, ren­des egyetemi tanár lesz. 1947/48-ban Imreh Lajos (1917-1999) magyar-történe­lem szakos végzős hallgató is óraadóként tanított magyart. Neve később össze­forrott a tordai magyar művelődéssel. A német órák száma a századfordulón egy katedrát tett ki (18 óra). Ez volt az „idegen" nyelv az 1920-as évekig, akkor a román tantervek a franciát helyezték előtérbe, s a német csak második nyelvként pár órában maradhatott a tanterv­ben. Az 1940-es években újra visszakapta elsőbbségét. A századelőn két neves némettanár működött a kollégiumban. Gál Kelemen (1869-1945) Kolozsvárt és Grácban járt egyetemre, 1892-ben szerzett a kolozsvári egyetemen német-latin szakos diplomát, 1894-ben bölcsészeti doktorátust. Már 1890-től óraadó, 1892-től helyettes, 1893-tól rendes tanár a főgimnáziumban, 1900-ban a kollégium igaz­gatójául választják, s negyedszázadon át vezeti a tanintézetet. Annak nagytekin­télyű, magas erkölcsi elvekhez ragaszkodó, mértékadó irányítója. Pályája elején inkább filozófiai, majd pedagógiai, végül egyháztörténeti munkákat, tekintélyes monográfiákat írt. Neki köszönhető az Unitárius Kollégium kétkötetes, több mint ezer oldalas története (1935). A németen kívül főleg bölcseletet, magyart, oráci­­ót tanított. 1925-ben tiszteletbeli igazgatói címmel tüntetik ki, s mikor 1931-ben nyugalomba vonul, felügyelő gondnoknak választják.51 Az ő 40 éves pályafutása mellett rövid lélegzetűnek tűnik Barabás Ábel (1877-1915) teljes életútja. A kolozs­vári egyetemen szerzett német-magyar szakos diplomát, s vált Goethe- és Petőfi­­rajongóvá. Tanulmányait megszakítva egy ideig újságíró és színházi dramaturg is volt. 1903-ban lett a kollégium helyettes tanára, miután a bölcsészeti doktorátust is megszerezte, 1906-ban választották rendes tanárnak. Több külföldi tanulmány­utattett. Németül és magyarul írta irodalomtörténeti dolgozatait, költő és műfor­dító volt.52 Mint helyettes 1900-1903 között Demeter Dezső latin-német szakos, 1917/18-ban Ütő Mihály magyar-német szakos 1918/19-ben pedig Lang Frigyes dr. német-magyar szakos tanított németet. Lang (1894-1948) utóbb a kolozsvári román egyetem német lektora lett. Gál Kelemen nyugdíjazása után óraadóként 51 Anyakönyv 2V-210,325-329.; Benczédi Pál: Dr. Gál Kelemen. Értesítő 1944-45.2-3. Mikó Imre: Gál Kelemen - az igazgató. In: Uő: Akik előttem jártak. Bukarest, 1976.258-263. 52 Vári Albert—Gál Kelemen—Kiss Ernő: Barabás Ábel [bibliográfiával]. Értesítő 1914-15.69-83.

Next

/
Oldalképek
Tartalom