Gál Kelemen - Benczédi Gergely - Gaal György: Fejezetek a Kolozsvári Unitárius Kollégium történetéből. A kollégium alapításának 450. évfordulójára (Kolozsvár, 2007)

Gaál György: Az Unitárius Kollégium a XX. században - II. Főgimnázium

egyháztörténetét.46 Varga Béla (1886-1942) 1907-ben végzett magyar-latin sza­kos tanárjelöltként kezd tanítani a kollégiumban, 1911/12-től rendes latintanár. Megszerzi a görög szakos oklevelet és a bölcsészeti doktorátust, majd 1915-ben magántanárrá habilitálják logikából. Miután a teológiát is elvégezte, 1922-ben teológiai tanárrá választották. 1909-1912 között Koncz Rezső/Rudolf okleveles tanár, a Református Kollégium későbbi oktatója tanítja helyettesként a görögöt. 1910/11-ben Rákóczi Béla okleveles magyar-latin szakos helyettesként tanít még görögöt, 1911-13-ban Borbély Ferenc dr. a magyar mellett latint és görögpótlót. 1912-ben mint végzett tanárjelöltet veszik fel óraadóul Gálffy Zsigmondol (1886- 1958). A kolozsvári egyetemen szerez latin-görög szakos diplomát, s 1919. feb­ruár 1-jén választják rendes tanárrá. Közben végigharcolja az első világháborút. Az internátus felügyelője. Az új hatalmi helyzetben románt is tanít. 1928 őszén a kollégium igazgatójául választják. Ezt a tisztséget 1944-ig tölti be. 1941 nyarán balesetet szenved (combnyakcsont-törés), s ezért hosszasabban betegszabad­ságra kényszerül. 1943. decemberében tanügyi főtanácsosi címmel tüntetik ki. 1944/45-ben a „purifikáláskor" csak tanári működését engedélyezték, úgyhogy megbízott igazgató helyettesítette 1947-ig. Akkor nyugdíjazták, de óraadóként még 1947/48-ban is tanított. Görögből fordított is.47 Az 1930-as évek végén Márkos volt az egyetlen működő klasszika-filológus tanár, mert Kovács Kálmán távozott, Gálffy pedig igazgató lett. 1940 őszén helyettes görög-latin tanárnak alkalmaz­ták Bodor Andrást (1915-1999). A Teológiai Akadémia tanítványaként 1937-1939 között kikerült az oxfordi Manchester College-be, Kolozsvárt szerzett tanári dip­lomát, majd 1943-ban doktorált is. 1943 szeptemberétől lett rendes tanár, majd 1945 januárjától megbízottként átvette a kollégium igazgatását, 1947-ben meg is választották e tisztségre. Közben már 1947-től a Bolyai Egyetemen ókori történel­met tanított előadótanárként. Pályája az egyetemi katedrán teljesedett ki. Több egyetemi jegyzetet, ókortörténeti tanulmányt írt, fordított is. A 30 magyar órát ketten-hárman látták el. E tárgy tanárai rendszerint még latint, németet vagy más humán tárgyat is tanítottak. 1901. december 1-jétől vonult nyugalomba Nagy Lajos (1828-1910), az iskola legrégebbi és legidősebb tanára, aki még az 1848-as szabadságharcban is részt vett, sokáig lelkész, s ekkor már egyházi főjegyző volt. A Keresztény Magvető egyik alapítóját, a Mátyás-szo­bor felállításának kezdeményezőjét tisztelték benne. Népmese-gyűjtő, író-költő volt, akit egész Kolozsvár számon tartott. 1863-67 között a kollégiumot igazgat-FEJEZETEK A KOLOZSVÁRI UNITÁRIUS KO L L É G I UM TÖ RTÉ N ÉTÉ BŐ L 46 Kolozsvár leírása 1714-ből. Szerkesztették Páter Pál, idősb Pataki István, Gyergyai Pál tanácsosok és Füzéri György, a város föles­küdt bírája. Fordította, bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta: Márkos Albert. Kolozsvár, 1944. A másik fordítás első része csak mos­tanság került sajtó alá. Kénosi Tőzsér János-Uzoni Fosztó István: Az Erdélyi Unitárius Egyház története. I. Fordította Márkos Albert. Kolozsvár, 2005. 47 Fia, Gálffy Attila regényes emlékirat formában megírta Gálffy Zsigmond életét Non omnis moriar (Nem teljesen halandó - ez található a sírjára vésve is) címmel. Köszönjük, hogy rendelkezésünkre bocsátotta a kollégium belső viszonyaiba is betekintést nyújtó gépiratot. Vö. még Anyakönyv 364-368.

Next

/
Oldalképek
Tartalom