Gál Kelemen - Benczédi Gergely - Gaal György: Fejezetek a Kolozsvári Unitárius Kollégium történetéből. A kollégium alapításának 450. évfordulójára (Kolozsvár, 2007)

Gaál György: Az Unitárius Kollégium a XX. században - II. Főgimnázium

186 AZ UNITÁRIUS KOLLÉGIUM A XX. SZÁZADBAN (GAAL GYÖRGY) helyű magyar tankerületi főigazgatóság, melyet március 6-tól a román Nemzet­nevelésügyi Minisztériumnak rendeltek alá. Korszakunk kezdetén Kuncz Elek a kolozsvári tankerületi főigazgató (Kuncz Aladár író édesapja), s ő évente szabályosan meglátogatja az iskolát. 1915-ben bekövetkezett halálakor az 1915/16-os Évkönyvben szép megemlékezést közöl róla Gál Kelemen. Utódául Szentimrei István nagyszebeni főgimnáziumi igazgató kerül a kolozsvári tankerület élére. Ő egyetlen egyszer, 1919 januárjában ellenőrzi a kollégiumot. Egy év múlva már a román kerületi főigazgató, Seni Valér - a bu­dapesti Eötvös Kollégium egykori diákja - tesz hivatalos látogatást az iskolában. „A történeti igazságnak tartozunk annak megállapításával, hogy megjegyzéseit, észrevételeit a tárgyilagos igazságosság szelleme hatotta át"-jegyzi meg Gál32. Seni 1934-ig marad tisztségében, de mellette inspektorok egész sora járja az is­kolát: Pteancu Alexandru, a kisebbségi iskolák felügyelője, Ghitia Olimpiu, Litan Grigore, $erban Gheorghe, Popa Atanasie. A 30-as évek közepén Várcol Vasile, majd Teposu Silviu a vezérfelügyelő. Az 1940-es évek elején dr. Illés Gyula a tan­kerületi főigazgató, ő helyettese, Török Árpád tanügyi tanácsos útján ellenőrzi az iskolát. 1944. október 11-től 1945 januárjáig Coza Aurel vezeti a tankerületet. A létrehozott magyar tankerület élére 1945 januárjában az Unitárius Főgimnázium tanárát, Hadházy Sándort állítják, még helyettese Lazányi Endre is korábban itt volt óraadó. A következő tanévben már Pogány Albert a főfelügylő helyettese, a felekezeti iskolákért Chindea Ion tanfelügyelő felel. Az igazgató egyik kötelessége volt az évi Értesítő-füzetek megszerkeszté­se és sajtó alá bocsátása. Ezek az Értesítők (később Évkönyvek) a tanintézet és a tanári kar egész évi tevékenységét tükrözték. Megküldték őket az egyházi és felettes szerveknek és a hasonló típusú iskoláknak szerte az országban. 1905/6- ban 189, 1906/7-ben 165 cserében kapott értesítőt helyeztek el a könyvtárban. Gál Kelemen igazgató 1905/6-ra alakítja ki azt az évkönyv-szerkezetet, amelyet aztán az 1910-es évek közepéig megtart: a füzet élén egy értekezés (székfoglaló), megemlékezés áll. I. fejezete a kollégium szervezetét, felügyeletét, igazgatását mutatja be. AII. fejezet a Papnevelő Intézeté 11 alfejezetre tagolva, ezt a címlapon is megnevezett dékán szerkeszti. A III. fejezet a Főgimnáziumé 8-10 alfejezettel. Bevezeti a tanév története, mely kitér a tanévnyitásra, a tanári kar változásaira, tanulmányi, fegyelmi, valláserkölcsi ügyekre, egészségi állapotra, ünnepségekre, látogatásokra, alapítványokra, internátusra, konviktusra. Következnek a fontosabb rendeletek, átiratok, az igazgatóság működése, a személyzet felsorolása, a tanárok irodalmi működése. Az oktatás alfejezet a végzett tananyagról, tantervről, érettsé­giről, valamint a diákok osztályonkénti és tárgyankénti előmeneteléről nyújt ké­pet. Az öt szertár gyarapodása és az ifjúsági egyletek működése is ide tartozik. A IV. fejezet a kollégiumi nagykönyvtár adatait tartalmazza, további fejezetek még 32 Értesítő 1920-21.19.

Next

/
Oldalképek
Tartalom