Gál Kelemen - Benczédi Gergely - Gaal György: Fejezetek a Kolozsvári Unitárius Kollégium történetéből. A kollégium alapításának 450. évfordulójára (Kolozsvár, 2007)

Gaál György: Az Unitárius Kollégium a XX. században - I. Unitárius Teológiai Akadémia

sági csőd idején a tanárok fizetését annyira leszállította az állam, hogy abból már nem lehetett megélni. Az óraadók fizetését az egyházi közalapból biztosították. Bár erre az Értesítőkben utalást nem találunk, bizonyosnak tekinthető, hogy a bécsi döntést követő négy évben a magyar állam átvállalta és folyósította a román állam bevezette támogatást. Az 1910-es években a számos internátusi és főleg konviktusi segélyt biz­tosító magánosok és véndiák-évfolyamok létesítette alapokon kívül a következő alapítványok nyújtottak segélyt, pályadíjat, ösztöndíjat a hallgatóknak: 1. Murányi Farkas Sándor és neje Bányai Ágnes-alap. Az alapító kistisztvise­lő, egyházi tanácsos először 1894-ben tett alapítványt azzal a céllal, hogy évente egy végzős ifjú lelkésznek abból palástot, Bibliát és imakönyvet vegyenek. Később 1000 forintra egészítette ki az összeget. Murányi (1836-1907) költő is volt, össze­gyűjtött verseit a teológia önképzőköre adta ki,28 1906/7-ben rendkívüli gyűlést rendeztek tiszteletére, melyen verseit szavalták. 2. A Paget Olivér-alapot eleinte a kollégium keretén belül kezelték, s a gim­náziumi tanulók is megpályázhatták, az 1910-es évek közepétől átirányították a teológia hatáskörébe. Ekkoriban három pénzbeli díjat osztottak belőle évente a legjobb angolul tudóknak írás- és szóbeli versenyvizsga alapján. 3. Hadházy József és neje Kele Ida-alapítvány. Az alapítók családjából, illet­ve Kisküküllő megyéből származó hallgatók támogatására. 4. Székely László ny. lelkész alapítványa a teológiai tudományok körében a tanári kartól kiírt pályatétel kidolgozására. 5. K. Bedő Albert ny. államtitkár két alapítványa egyházi beszéd, illetve uni­tárius egyháztörténeti dolgozat írására. A külföldi tanulmányozást segítő megpályázható ösztöndíjak: 1. A Brit és Külföldi UnitáriusTársulat és az oxfordi Manchester College ösz­töndíja, az ottani tanulmányutat elősegítendő. 2. A Sharpe magyar ösztöndíj. Emily Sharpe 1911 -ben tett alapítványt arra, hogy a manchesteri Unitarian Home Missionary College magyar papjelöltjeit tá­mogassa. 3. A chicagói MeadvilleTheological School is ösztöndíjat adott az odaérke­ző magyar unitárius papnövendékeknek. 4. Ezerévnek emlékalapja elnevezésű alapítványt Ferencz József püspök gyűjtötte a millennium alkalmával. Célja a németországi egyetemekre jelentkező unitárius teológusok támogatása. A kamatokból kitelő segélyt folyamodás alap­ján a mindenkori dékán ítélte oda. Az első világháborút követő hatalmi változások, majd az 1930 körüli gaz­dasági csőd az alapítványokjó részét elértéktelenítette, kamatjaik nem voltak ele­gendők díjak osztására. FEJEZETEK A KOLOZSVÁRI UNITÁRIUS KOLLÉGIUM TÖRTÉNETÉBŐL 28 Költemények. írta Murányi Farkas Sándor. Kiadja az Unitárius Papnövendékek Önképzőköre. Kolozsvárt, 1906.262+VI.

Next

/
Oldalképek
Tartalom