Gál Kelemen - Benczédi Gergely - Gaal György: Fejezetek a Kolozsvári Unitárius Kollégium történetéből. A kollégium alapításának 450. évfordulójára (Kolozsvár, 2007)
Gaál György: Az Unitárius Kollégium a XX. században - I. Unitárius Teológiai Akadémia
AZ UNITÁRIUS KOLLÉGIUM A XX. SZÁZADBAN (GAAL GYÖRGY) 1 62 diplomát. Mint marosvásárhelyi hitoktató lelkész 1946 februárjában a vallástanári, majd 1946 novemberében teológiai magántanári (ószövetség) vizsgát is letette. Csak az 1947/48-as tanév második félévétől kezdett el tanítani. A következő tanévtől máraz Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézetben folytatta munkásságát. Ő is az 1956-os forradalmat követő erdélyi megtorlás áldozata lett. 1959 januárjában letartóztatták, 1959 júniusában államellenes szervezkedés és tiltott iratok terjesztése vádjával 7 évi kényszermunkára ítélték. 1963 februárjában közkegyelemmel szabadult. Utána Szinden lelkészként dolgozott. Budapesten halt meg, de a Házsongárdi temetőben nyugszik.22 Teológiai szakcsoportonként is követhető az utódlás a tanszékeken. Leginkább az ótestamentumi, egyháztörténeti, újtestamentumi, valamint a rendszeres teológiai volt betöltve, a többiek inkább csak periódusunk vége felé kaptak elhivatott oktatókat. Ószövetségi tanszék: Boros György 1921-ig, Kiss Elek 1921-1947, Bodor András helyettes 1947, Lőrinczi Mihály 1947-, Újszövetségi: tárgyait Boros György tanítja 1907-ig, György János helyettes 1907/8, Gálfi Lőrinc 1909-1943, Kovács Lajos 1943-, Egyháztörténeti és jogi: Mózes András 1903-ig, Csifó Salamon 1903-1934, Vári Albert 1934-1943, Benczédi Pál 1943-1948. Vallásbölcseleti és neveléstudományi: Péterfi Dénes 1911-ig, Győrfi István 1912-1920, Varga Béla 1923-1933, Szent-lványi Sándor helyettes 1933/34. Rendszeres teológiai: Gálfi Lőrinc 1909-ig, Boros György 1921-1928, Borbély István 1928-1932, Varga Béla 1933-1938, Abrudbányai János 1938-1944, Erdő János 1945- Gyakorlati teológiai: Ferencz József 1905-ig, Péterfi Dénes 1911-ig, 1911-1932 között Csifó Salamon, Győrfi István, Vári Albert, Csíki Gábor, Borbély István helyettesként tanítja. Vári Albert 1932-1934, Szent-lványi Sándor 1934-1938, Benczédi Pál helyettes 1938-1939, Simén Dániel 1940-. 1900 és 1948 között összesen 18 megválasztott rendes tanár tanított az akadémián. Közülük 6-on a püspöki székbe kerültek (Ferencz, Boros, Varga, Kiss, Kovács, Erdő), vagyis időszakunkban csak Józan Miklós püspök nem a teológiáról került ki. A professzorok tanári képességét utólag nehéz minősíteni, ellenben tudományos munkásságuknak nyoma maradt. E téren megállapítható, hogy többen is megütik azt a magas szintet, mely egy teológiai tanártól elvárható. Borbély István, Boros György, Kiss Elek és Varga Béla munkássága tekintélyes kötetekkel mérhető, összmagyar szempontból is számottevő. Varga még az akadémiai tagságot is elnyerte. Felekezeti szempontból figyelemre méltó Vári Albert, Benczédi Pál és Erdő János egyháztörténeti, Szent-lványi Sándor irodalmi hagyatéka. A rendes tanárok közül kerültek ki a dékánok és más tisztségviselők. Dékánok: Boros György 1910-ig, Csifó Salamon 1910-1914, Gálfi Lőrinc 1914-1920, Csifó Salamon 1920-1924, Kiss Elek 1924-1928, Csifó Salamon 1928-1933, Vári Albert 1933-1937, Kiss Elek 1937-1939, Abrudbányai János 1939-1944, Kovács 22 1956Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára 1956-1965. Kolozsvár, 2006.230.