Gál Kelemen - Benczédi Gergely - Gaal György: Fejezetek a Kolozsvári Unitárius Kollégium történetéből. A kollégium alapításának 450. évfordulójára (Kolozsvár, 2007)
Gaál György: Az Unitárius Kollégium a XX. században - I. Unitárius Teológiai Akadémia
148 AZ UNITÁRIUS KOLLÉGIUM A XX. SZÁZADBAN (GAAL GYÖRGY) bíráskodik a hallgatók fegyelmi ügyeiben. A kedvezmények megvonása esetén indokolt előterjesztést tesz az EKT-hoz, mint harmadfokú hatósághoz. Internátusi és konviktusi ügyekben javaslatát a kollégiumi igazgatósághoz nyújtja be, hogy az véleményes javaslattal terjessze azt az EKT elé. Felügyeletet gyakorol a tanári szakkönyvtár kezelése fölött, gondoskodik a szükséges kiadványok beszerzéséről. Felülvizsgálja a teológusok önképzőkörének jelentéseit és számadásait. Havonta legalább egyszer gyűlésezik, kollokviumok után tanügyi tanácskozást tart. A dékán az intézet igazgatója, az Egyházi Főtanács a rendes tanárok közül négyévenként választja. Kötelességei közé tartozik az intézet helyiségeiről, bútorzatáról való gondoskodás, a szabályok betartatása. Bizottsági üléseken előadó, a hallgatókfegyelmi ügyeiben első fokon ítélkezik. Kezeli és őrzi a levéltárat, kiadja a hivatalos okmányokat, a leckekönyveket. Szerkeszti a kollégiumi értesítő teológiai fejezetét.8 Legátusokat küld ki. Szorgalmi idő alatt kirendeli a hallgatókat a kolozsvári templomba reggeli, vasárnap délutáni istentiszteletek tartására. A második szakasz a rendszabályokat tartalmazza, egy bevezető rész után két alegységet (tanügyi, internátusi-konviktusi szabályok) kapunk. A bevezetőből kitűnik, hogy csak érettségi bizonyítvánnyal és a helybéli paptól láttamozott szülői beleegyezéssel illetve az esetleges költségtérítési felelősségvállalással jelentkezők írhatók be. Minden félév elején a dékánnál kell jelentkezni s a leckekönyvet felmutatni. A rendes hallgatók tandíjat nem fizetnek. Magántanulásra az intézeti bizottság javaslata alapján csak az EKT adhat engedélyt. Az I—III. évesek kötelesek beiratkozni a Ferenc József Tudományegyetemre, s ott legalább heti tíz órát hallgatni a bölcsészeti karon. Az egyetemi díjakat az EKT megtéríti. A Tanügyi szabályok első paragrafusa megállapítja, hogy a tanfolyam 4 tanévből, pontosabban 8 félévből áll. Az első félév szeptember 1-jétől január 21- ig, a második február 1-jétől június végéig tart. Következik a tantárgyak felsorolása két csoportra osztva. Az l-ll. évesek tárgyai: bibliai bevezetés (Ó- és Újszövetség), bibliai exegézis, bibliai teológia (Ó- és Újszövetség), egyháztörténelem (egyetemes rész), szövegbírálat, enciklopédia, héber nyelv, angol nyelv, szónoklattan, egyházi és műének. A III—IV. évesek előadásai: hittan, erkölcstan, dogmatörténelem, egyháztörténelem (unitárius), bibliai exegézis (Újszövetség), vallásbölcsészet, egyházjog (egyetemes és unitárius), vallástanítás módszere, szimbolikus és liturgiái teológia, pasztorális teológia, gyakorlati szónoklat, egyházi és műének. A tantárgyakat félévenként jelölik ki a hallgatóknak, s azokra kötelesek eljárni. Ez nyilván azzal magyarázható, hogy a kevés tanár többnyire kétévenként ismételte a kurzusát. A hallgatók kötelesek a tanárok megkívánta dolgozatokat elkészíteni, a félévi kollokviumokon részt venni. A hanyagok, mulasztók, gyenge eredményt 8 1922-ig az iskolai Értesítő egy fejezete, utána önállósulva jelenik meg hiánytalanul minden évre: A Magyar Unitárius Egyház Teológiai Akadémiájának Értesítője az 1922-1923. iskolai évről. XXVII. évfolyam. Cluj-Kolozsvár, 1923. Az utolsó nyomtatott évfolyam 1943/44-re szól, utána 1944-1948 közönről gépiratos. A továbbiakban: Teol. Értesítő.