A kolozsvári unitárius új kollégium megnyitó ünnepélye 1901. évi szeptember hó 22-én (Kolozsvár, 1901)
— 8 — Hazánk szabadságának hajnalán utógondolat nélkül mondott le kiváltságairól annak javára, képezvén ősmagyar erejénél fogva Szent István koronája ragyogó ékköveinek egyikét. Hálával adózom a Mindenhatónak, hogy megérnem engedte vágyaim egyikének megvalósítását, a melyet magas koromnál fogva — alig mertem reményleni. Lelkem mélyéből eredő hódolattal adózom magam és vallásközönségünk részéről dicsőségesen uralkodó Királyunknak, a kinek jogara alatt évszázak óta először részesült vallásközönségünk állami segélyben. Hálátlanság lenne e tekintetben megfeledkezni hazafias kormányunkról, jelesen a jelenlegi vallás- és közoktatásügyi miniszterünkről, a kinek nagy része van abban, hogy ma itt, ezen épületben ünnepelhetünk. Kegyelettel újítom fel azon hitfeleim hervadhatatlan emlékeit, a kik vallásközönségünk alapjainak gyarapításával lehetővé tették ezen kollégiumunk létesítését; bíztat a remény, hogy a jövőben is az áldozatnak ezen forrása nem fog kiapadni, sőt csörgedezése lehetővé teszi egyházunknak a közművelődési téren is a kor igényeinek megfelelő színvonalra emelését. A midőn jótevőinkről szólok, ezek közé méltán sorozhatom amerikai és angol hitfeleinket, a kiknek szeretetüket és áldozatkészségüket oly gyakran élveztük és élvezzük. Meleg érzés csatolja őket hozzánk. Érdeklődésüknek jelét adták legközelebbről is több angol hitfeleink itteni látogatásuk által. Mely egybeköttetés ha fényt áraszt egyházunkra, a két szabadállam tagjaival való érintkezés előnye kihat hazánkra is. Tekintve ezen ünnepély terjedelmes sorrendjét, rövidre szabott megnyitó beszédemet a tisztelt gyülekezet legszivélyesebb üdvözlésével végezve, átadom a szót Horváth főgondnok társamnak.
