Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 2. (Kolozsvár, 1935)

IX. rész: Igazgatók

376 artium et trium linguarum gratia proficiscitur in Italiam et celebrem etiam civitatem Parisiorum.6 Póduában ismerkedett meg Báthori Istvánnal, ki Kovacsóczy Farkas, Enyedi György és Gyulai Pállal együtt szintén ott tanult, 1571 május 3-án indul haza (Tört. Tár, 1891. 508. 1. és 1889. 393. 1.) és viszi Pécsi János két levelét, ki szomorkodik pártfogójuk, János Zsigmond halá­lán, egyiket Pribék Farkasnak Gyulafehérvárra, másikat Dávid Ferencnek Kolozsvárra. Lektor lett s később rektor. Hogy mikor lett rektor, nem bizonyos. Uzoni szerint, akinek adatát Borbély elfogadja (Unitárius polemikusok a 16. században. Kér. Magvető, 1909 ), 1573-ban. Ez azonban nem állhat meg, mert láttuk fennebb, hogy Palaeologus rektorsága 1575 aug. 6-ig tartott. Bizonyos csak az, hogy utána Hunyadi következett. S hogy 1579 első felében még az volt, kitűnik a városi számadásból, ahol ezt olvassuk: „az mostani plebanusnak, Hunyadi Demeternek az oskolabeli szol­gálataiért, amiért még félesztendőre meg nem fizettek volt neki, szolgálatába adtam 50 frtot“. (Kér. Magvető, 1879. 113. I.) Uzoni szerint olyan buzgósággal vezette az iskolát, hogy tanít­ványaival telve voltak a magyar és szász eklézsiák, Erdély és Magyarország, a fejedelem udvara, nemesi családok. Iskolájá­ból úgy rajzottak ki a tanult emberek, mint a trójai lóból a katonák. 1579 márc. 27-én Báthori Krisióf elrendelte Dávid Ferenc letartóztatását. Kolozsvár siker nélkül folyamodott ke­gyelemért. Dávid búcsúprédikációt tartott. Erre a fejedelem eltil­totta a nyilvános szerepléstől. Május 7-én jezsuita páter érke­zett a váiosba temetések, esketések végzésére. Az egész város, különösen a tanuló ifjúság, gúnyos megvetéssel fogadta. Ezért Blandrata közbelépésére a tanács a bíró útján felhívta a rek­tort, intse meg tanítványait, hogy ne illessék kiáltással és gya­­lázó szavakkal a római prédikátort. Nem használt a tanács végzése. Jul. 1-én Blandratát küldi Báthori rendteremtés végett azzal az utasítással, hogy mivel a jezsuita páter helyzete ott tarthatatlan, az unitáriusok közül választasson papot. Jul. 3-án plebánus-választásra gyűlnek össze s kérik, hogy Dávid életé­nek kegyelmezzen meg. Jul. 20-án helyébe pari consensu et suffragiis megválasztják Hunyadit. Blandrata s Hunyadi egy szociniánus szellemű consensust fogalmaznak, melyet a gyűlés tagjai aláírtak, mert Blandrata csak ez esetben volt hajlandó a választást megerősítés végett a fejedelemhez terjeszteni. E hitvallás nagyjelentőségűvé lett a dézsi és erdőszentgyörgyi zsinatok idején s „nem egyszer ettől függött az unitárizmus létezése“. A szombatosok 1617. évi könyve ez alapon nevezi az antitrinitáriusokat Demetriadus-egyház-nak. 8 Veress Endre : A páduai egyetem magyar tanulói. Történelmi Tár 1889. 8 0. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom