Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 2. (Kolozsvár, 1935)
VI. rész: A kollégium szervezete, oktatás, önképzés, felszerelés
62 ezen. S kiemeli a papnöveldének a jelenkor kivánatai, vagy a papi tudományoknak még 1847-ben meghatározott teljesebb rendszer szerinti életbeléptetését. A zsinat kimondja: 1. Az 1855. évi Főtanács által meghatározott tantárgyak a theologiai seminariumban most teljesen beállíttassanak; sőt azokon kívül „a jelen igények szerint még bölcselem is, t. i. ethika, metafizika kapcsolatban a logikával, taníttassék pedagógia és zsidónyelv is. A tantárgyak tehát a következők lesznek : hittudomány, erkölcsi vallástan, pastoralis theologia vagyis homiletika, exegesis, catechetica, liturgia, egyházi igazgatás ismertetése, egyházi jog, symbolica theologia, theologiai tudományok enciklopédiája, egyházi történetek, archaeologia, vagyis bibliai régiségek, az ó és új testamentum ismertetése, ethika s metafizika logikával kapcsolatban, pedagógia és zsidónyelv. 2. E tárgyak célszerű kioszthatása s taníthatása tekintetéből a tanfolyam 2 évről 3-ra nyujtassék. 3. Székely Mózes a gimn. tanárok sorából kivétetvén, kizárólag a seminariumba tétessék át s a seminariumban két rendes theologiai tanár működjék szükség szerint 2 vagy 3 gimnáziumi rendes tanár által is segíttetve. Ugyané Főtanács szabályozza a vizsgálatokat, eltörölvén a zsinati és parcialisi papi vizsgálatokat s kimondja az angol nyelv tanítását, mint a mely „szükséges kulcsa szent vallásunkat érdeklő némely tekintélyes eszmeforrásoknak“. Ez a határozat az eddigi állapottal szemben két ponton mutat lényeges eltérést: a tanfolyam éveinek 3-ra emelésében és a zsinati és parcialisi vizsgálatok megszüntetésében. A reformátusoktól eltérés abban van, hogy ők csak 1869-ben szüntették meg a 2 éves jogi tanfolyamot s ekkor bővítették a theologiai tanfolyamot 3 évesre. Tehát ők a 4 évi időt tulajdonképpen leszállították 3-ra akkor, mikor a jogi tanfolyamot megszüntették s a theologiait 1-gyel emelték. Ami a tanulmányokat illeti: az 1860 61. évtől kezdve évfolyamok szerint ezek: I. év: Dogmatica theologia (hittan), bibliai bevezetés, logika, egyházi jog, zsidó nyelv, homiletikai gyakorlatok. II. év; Paptan, egyetemes egyháztörténet, exegesis, egyházi jog, homiletikai gyakorlatok. III. év: Paptan, symbolica theologia, unitárius vallástörténet, homiletikai gyakorlatok. A reformátusoknál az 1862—1868. években a tantárgyak: a) Általános és honi egyháztörténet, dogm. theologia. b) Keresztény erkölcstan; homiletika, katechetika, Iiturgika, cura pastoralis (seminariumi gyakorlatok).